2013. október 8., kedd

Panni őszi almáspitéje

Majdnem tökéletesen egyedül csinálta a kisasszony. Lili reggel még aludt, mert éjjel is lázas volt, Panka meg már jobban van, hála az antibiotikumnak, így hétkor fent volt. Már tegnap este kitalálta az almáspitét, mert Boribont olvastunk.
A hozzávalókat együtt mértük ki, de a tészta összeállítását már ő csinálta egyedül, a nyújtásnál picit segítettem, mert az egyenletességgel még vannak gondok. Az almát egyedül reszelte, igaz, hogy ott reszkettem mellette és átlag tíz másodpercenként felszólítottam, hogy vigyázzon az ujjára :-).
A tetejére is ő szaggatta a figurákat, nekem már csak a sütőbe kellett tennem.

Finom is volt :-)

Délelőtt egy kicsit kint voltunk, de Lili hamar belázasodott, így a nap nagy részét a szobában töltöttük. Mesét néztünk (mikor nagyon lázas volt), színeztünk, feladatoztunk, társasoztunk.
Mikor megjött Anyu elszaladtam Dorkáért, mert reggel nagyon szomorú volt, hogy egyedül kell oviba mennie. 


Ui.: A nyár közepéig nagyjából készen vagyok a feltöltéssel. Innen lesz nehezebb dolgom, mert már word-ben sem volt időm/energiám írni, így a fényképekből kell visszakövetnem az eseményeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése