2026. április 27., hétfő

Kimaxoltuk

 a hétvégét.

Pénteken moziba mentünk Attilával, megnéztük a Michael-t, nekem tetszett. Attila várt volna némi részletesebb betekintést az életrajzba.

Szombaton az Erkelben voltunk családilag, megnéztük a Rebekát. Nagyon klassz volt, mondjuk itt nem szoktunk csalódni, már megvan a jegyünk az Elisabeth-re is októberre.

Előtte felmentünk az Etelébe vásárolni, mert a csajoknak kellett pár dolog, az autót ott is hagytuk a parkolóban, metróval remekül el lehet jutni a színházba.

Vasárnap szép idő volt és hazai meccs, ezért a Vidi pályára mentünk.


2026. április 23., csütörtök

VI. CONSOLIS

ASA NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.

Csuda hétvégén vagyok túl, elképesztő hangulatos verseny volt. Hihetetlen számomra, hogy októberben kezdtem Attesszal dolgozni és most versenyre mentünk. Eredetileg úgy volt, hogy 50 és 100 m mellúszásban indulok, aztán pénteken felhívott, hogy mi lenne, ha nevezne 200-ra is, szerinte menne. Bár először megkérdeztem tőle, hogy ugye most viccel, aztán úgy voltam vele, hogy ha ő hisz bennem, akkor én bízok benne.
Jó döntés volt, mert az első érmet 200 mellen szereztem. 
Az ötvenet kicsit elizgultam, az volt az első szám, a bemelegítésen jobbat úsztam, mint a versenyen, ez bosszant, de itt is összejött egy negyedik hely, az meg pontot hoz az egyesületnek, szóval nem olyan rossz az.
Majdnem hét óra volt, mire vacsizni eljutottunk, aztán még át kellett gurulni Szegedre a szállásra, ahol aztán hajnali kettőig beszélgettük, szuper volt, kivéve, hogy bár alig éltem, még sokáig nem tudtam elaludni, fel voltam pörögve.

Reggel nyolc körül szedtük össze magunkat és indultunk vissza az uszodába. Itt elrontottam, nem ettem indulás előtt, utána meg már öltöztünk a melegítéshez, aztán meg olyan közel volt a 100 mell, hogy nem mertem enni. Mire mentünk le a medencéhez már nagyon éhes voltam, erre legközelebb jobban kell majd figyelnem.

A második bronzérmet itt szereztem meg, nagyon elfáradtam a végére, ha Attesz nem diktálja az ütemet a medence szélén, nem tudom, hogy érek be. Úszás után hasznos tanácsokat kaptam a versenybírótól, nagyon rendes volt tőle.

Igazán inspiráló volt látni, hogy 70-80 éves nénik és bácsik is indulnak még versenyeken, kimozdulnak, barátkoznak, tartoznak egy csapathoz.

Az októberi OB-ra meghatároztuk a célokat, most kezdődik a kemény munka. A tegnapi edzés már olyan volt, hogy ma alig bírtam leülni a cégnél a székre :-). Jó lesz ez!





2026. április 9., csütörtök

Szuper

 volt a húsvéti szünet, nagyon élveztem. Csajok ugye már csütörtökön is itthon voltak, mi még dolgoztuk, délután megfőztem a sonkákat - két kisebbet vettem idén - a tojásokat, bevásároltam friss zöldségből. Mi már péntek reggel így kezdtünk neki a négy napnak.


A kőröshegyi tulipánosba készültünk családilag, de mire el tudtunk indulni - angol óra Dorkának és Panninak - addigra négyen maradtunk, Lilinek elment a kedve. Kicsit fújt a szél, de szép napsütés volt és tulajdonképpen kellemes idő. Úgy volt, hogy hekket ebédelünk, de nem találtunk semmit nyitva, elautóztunk Siófokig, ott volt egy étterem, viszont kidőltek belőle az emberek, mondtam én annyit nem várok, így az otthoni mekiben ettünk végül.








A tulipánok csodásak, hoztunk a mamáknak is húsvétra. Bimbósat szedtünk, vasárnapra szépen kinyíltak a vázában.

Attilával belevágtunk a Geogo húsvéti kihívásába, négy nap alatt négy ötpróba pontot kell gyűjteni. Nem szerveztünk túl, a városban lévő túrákat választottunk, hogy utazni emiatt külön ne kelljen.


Szombaton reggel én elmentem úszni, ezen az egy napon volt uszi, így a héten csak három edzés jött össze. Elszaladtam boltba még pár apróságért, főleg friss zöldségért/gyümölcsért.  Délelőtt vasaltam kicsit, begyúrtam a keksz és vaníliás kifli tésztákat. A vacsorát Panka főzte, isteni finom csirkés tésztát csinált, viszonylag kevés rumlival, szóval továbbra is támogatjuk a konyhai törekvéseit :-). A délutáni túrát összekötöttük egy kertáruházas körrel, vettünk virágföldet, és eperpalántát. A túra után el is ültettem őket. Reméljük lesz is belőle valami.



Vasárnap megérkezett a nyuszi, anyósomat is meglátogattuk, kicsit túráztunk, megsütöttem a sütiket plusz egy répatortát. 





Hétfőn reggel a Szabi a pék féle minikalácsokkal kezdtem. Megint klassz lett, jó a recept.


A túra előtt megcsináltam a csajok kedvenc epres tortáját is, fényképezni sem volt idő, mert kb. három perc alatt elfogyott. A bicajos túrát hagytuk erre a napra, ez nem volt túl jó ötlet, iszonyat szél lett. Majd elfújt kerékpárostól, pedig nem vagyok pehelysúlyú.

Összességében sokat pihentünk, olvastunk, ettünk, az érettségizők készülgetnek azért rendesen.

Este Dorka mondta, hogy már nagyon unja a sok ülést, így futottunk még egyet kettesben. Ő letolt 5 kilit én csak hármat, de nem esett nagyon rosszul.

Kedden a felnőtteknek sajnos meló volt, lányok folytatták a szüneti napokat. 
Szerdán Dorka Budapestre ment vásárolgatni barátnőkkel, bár neki csak egy irodalom érettségi könyvet sikerült vennie. Lili az osztálytársát kísérte szemészetre, ma fodrászhoz megy. 

Nekem szerda-csütörtök-pénteken is van edzés, így ezek a napok gyorsan elszaladnak a meló után.

Ma be kell ugranom a Prézlibe a ballagási előleggel. Dorkának be kellene fizetni a következő 10 órát az autósiskolába, oda nem tudom, mikor fogok bejutni.