2022. december 26., hétfő

Karácsony 2022

Év végre teljesen lerongyolódott a szervezetem a sok munkától, idegeskedéstől, rohanástól, így az utolsó pár napot már betegen toltam végig. Hétfőn még rendesen melóztam, kedden már csak két órára kellett bemennem. Este előkarácsonyi ajándék gyanánt színházba mentünk, vittük anyut is. A nagy rohanásban régen voltunk már együtt valahol, ő meg régen volt színházban. A Fame-t néztük meg, csajoknak nagyon tetszett, jó kis előadás volt. Rengeteg meló van belepakolva és a főszereplőknek szuper hangja van. A lányok örömmel fedezték fel a Padlásból Rádit és Sünit. Az utolsó iskolai nap reggele elég zaklatottra sikerült, Panninak még volt öt fejezet az olvasónaplóból. A könyv olvasását már régen befejezte, az írást halogatta sokáig, így kicsit rohanva fejezte be úgy háromnegyed hétkor reggel. Az elejét kicsit lapbook-osra vettük, reméljük tetszeni fog a tanár úrnak is. Eddig csak ötöse van irodalomból. Szerdán már csak karácsonyoztak, Dorkáék osztálya adta az utolsó műsort, Lili a francia "tagozatosokkal" énekelt. Délután volt az utolsó magán ének óra az évben, vittünk egy kis apróságot a fiúknak karácsonyra. Csütörtökön a koris karácsony és az utolsó csoportos óra volt , félig fedésben, az a nap is rohanósra sikerült, de hát ezek vagyunk mi. Ehhez képest kisebb csoda, hogy egészen nyugodtra sikerült a Szenteste napja. Időben elkészült az ebéd, hogy odaérjük a kiválasztott karácsonyi filmre. (I Wanna Dance with Sombody - jó volt) Utána beugrottunk Petiékhez egy kis csomaggal, Tompikához az eperpálinkával és jöttünk haza ajándékozni. Idén minden ajándék telitalálat volt, csajok boldogan bontogattak, bejött az utazás is. A fa tetejéből csak egy kicsit kellett levágni és már be is fért :-), Panka úszószemüvegben szeletelt hagymát, de nem adta ki a kezéből, mert ő akarta megcsinálni.
Társasoztunk, tévéztünk, pihentünk, jó volt. Vasárnap Attila szüleinél voltunk ebédre, isteni lett a halászlé. Lányok társasoztak a nagyszülőkkel. Hétfőn anyuéknál voltunk, megjöttek Esztiék is, finomakat ettünk.

2022. december 19., hétfő

Nem tudom

lesz-e még időm jönni Karácsonyig, ezért most kívánok mindenkinek Szeretetteljes, békés karácsonyt!

2022. december 17., szombat

Utolsó hétvége

Karácsony előtt. Eljuttottam végre vásárolni, pár dolgot már rendeltem korábban, de elég csehül álltam ajándékok dolgában. Ma szinte mindent meg tudtam venni tesóm gyerekeinek, és a maradékra is van ötletem, súgott Eszti. Mindenhol rengetegen voltak, de kellemes meglepetésre csupa normális, kedves emberrel találkoztam. Pankusszal végre nekiálltunk az olvasónaplónak, a könyvet (Berg Judit: Őrzők) már korábban kiolvastuk, csak egyszerűen nem volt ideje nekifogni. Igy lapzártához leadáshoz közel kénytelen volt nekikezdeni. Kicsit átbeszéltük az elején, hogyan kellene nekiállni és önállóan dolgozik. Délután mennek közkorizni, nem volt elég a három és fél óra reggeli edzés. Holnap nekikezdek a takarításnak, ablakpucolásnak. Úgy néz ki, hogy már csak hétfőn kell dolgoznom, aznap még Attila is megy. Kedden fát vásárolunk, a még hiányzó ajándékokat, lassan ki kellene találnom, hogy mit sütök-főzök. Biztosan lesz vaníliás kifli, trüffel rombusz, tiramisu, ehhez már be is vásároltam. Panni kérésére tuti a kacsa is. Múlt hét szerdán volt a Tópartiban a karácsonyi koncert az énekkarral és sok hangszeressel. Szép volt, ügyesek voltak a csajok.

2022. december 10., szombat

Advent kilencedik napja

volt tegnap és a város adventi kalendáriumánk ablaka ajtaja a Tóparti kamarakórusát rejtette. Helyesek voltak és egészen jól szóltak. Itt ugye már csak heti egy kórus van és szeptember óta dolgoznak együtt.

 A műsor után kisebb kétségbeesésbe zuhantunk, mert Dorka osztályfőnöke jelezte, hogy szerdán akkor várnak bennünket ötre a karácsonyi koncertre. Biztosan volt erről korábban e-mail/ hírlevél/ szülői, de totál kiesett. Hogy a gyerekek miért nem mondták, az rejtély.

A dátummal csak néhány probléma van:

- aznap van a céges vacsorám, hattól

- a lányoknak magánének órájuk lenne, Panka karácsonyi felvételét azért toltuk el egy héttel, hogy még tudjon egyszer gyakorolni

- a fogszábályzó időpontja is erre a napra derengett, de itthon kiderült, hogy azon már hétfőn túl leszünk.

Átszervezések folyamatban...

Mivel továbbra is kb. éjjel-nappal dolgozom a lakás állapota kataszrófa, nem tudom mikor fogom magam utolérni, 20-ig még biztosan dolgoznom kell, innen szép nyerni. Ajándékokról ne is beszéljünk, végiggondolni nincs időm/energiám, nemhogy megvenni.

Liluséknál osztályfotózás volt szerdán, pénteken már hozta is a képeket. Megbeszélték, hogy mindenkin lesz valami kék, jó kis képek lettek.

Idén a családi karácsonyi fotózás is elmaradt idő hiányában, talán jövőre nyugodtabb évünk lesz. Haha....

Pankusz maximum pontos matek dogát írt az egyenletekből, nagyon büszke vagyok rá, -neki a matek és a helyesírás a mumus kicsit, - készült rá sokat. Hajt a kitűnőre, meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Mindenesetre határozott elképzelései vannak és tesz is érte, ez mindenképpen becsülendő.



2022. december 6., kedd

Történelem lecke 7. osztály - Panka

 14. A feladat az első világháborúhoz kapcsolódik. (rövid) Mutassa be a forrás és ismeretei alapján a hátország gazdasági szerepét! Válaszában térjen ki a nők gazdaságban betöltött szerepére is! „A mezőgazdák a háború óta fokozatosan érzik az igáslovak és a munkáskezek hiányát. A hosszúra nyúló háború alatt többször előfordult, hogy a mezőgazdák a hadsereghez fordultak segítségért, mert az ország abban a veszélyben forgott, hogy a földek megműveletlenek maradnak. A földművelésügyi minisztérium, a honvédelmi minisztérium és a közös hadügyminisztérium állandóan tárgyalt ez ügyben. A tárgyalásoknak közvetlen eredménye az, hogy nemrégiben a honvédelmi minisztérium kebelében megalakult az úgynevezett »honvédelmi mezőgazdasági tanács«, amely […] a katonai munkaerők (ember és ló) mikénti felhasználására alakult. A mezőgazdák ezentúl ugyanúgy kapnak a hadseregtől embert és lovat, mint ahogy eddig a foglyokat kapták.” (Az Est című újság, 1916. március 5.)

2022. december 4., vasárnap

Hivatalosan

 is Tópartisok lettek a gyerekek. Mármint az a kettő, aki oda jár :-). Jól érezték magukat a héten, igyekeztünk minden beöltözős napon teljesíteni a feladatot. Dorka visszakapta a szamárnaplóját, a legtöbb fekete pontot azért kapta, mert nem szereti a nutellát.

Viszont ugyanezért kapott egy pirosat is, volt egy végzős, aki szintén nem. Ezt nagy lelkesen mesélte a többieknek, mire Panka : " ő is fura".

Vásárolni voltam velük péntek délután, egy élmény volt :-). Amúgy tényleg, jót beszélgettünk közben, sokat nevettünk és meg is vettünk mindent amit akartunk, meg az is, amit én nem feltétlenül.

Lili év végén az első buliba megy nélkülünk, mármint igazi szilveszteri buliba, egy új osztálytárshoz, akit én nem is ismerek. Emiatt volt bennem egy kis para, ami szerinte tök ciki, de mondtam neki, hogy beszéljünk majd róla, ha ő is anyuka lesz. Erre mondta Panni, hogy ő tök laza lesz. Na ja, én is így indultam neki :-). Mindenesetre írtam anyukának facen, tudnak a buliról, várják őket szeretettel, lesz pontos címem (mert persze ráadásul vidéken lesz), szóval igyekszem laza és jófej lenni...

Szombaton Győrbe mentünk Boogie Fesztre, idén is szuper volt, annyira szeretem, hogy igazi zenészek vannak, profik abban amit csinálnak. Szuper vendégeket hív minden évben Balázs, ráadásul idén a meglepetés vendég régi ismerős volt, és a műsor után pár percet tudtunk is beszélgetni, ezer éve nem láttuk.




Megnéztük a karácsonyi vásárt is, ittunk egy forralt eper bort. 






Petiékkel mentünk, lányok ezalatt Annánál bandáztak, onnan is mentek vasárnap énekórára. Sajnos nekem vasárnap délután már dolgoznom kellett, de azért legalább volt egy kis igazi kikapcsolódás a hétvégén.

Kaptam Győrben klassz sütipecsétet, reggel ki is próbáltam gyorsan.


Holnap Pankáék osztálya adja az adventi műsort a suliban, lesz egy pici szólórésze, be van rottyantva rendesen, hogy az egész suli előtt kell énekelnie. Mondtam neki, hogy szuper lesz!