2020. március 29., vasárnap

Vasárnap

tényleg betartottuk a #maradjotthon-t, nem mentünk sehová, maximum a kertben tettünk-vettünk.
A mai nap a művészeteké volt, énekeltek sokat a lányok, végigvettük a heti ének és kórus órák anyagát, nekünk azért jó, mert ha nem is kórussá, de egy trióvá össze tudnak állni a csajok. :-)
A holnap Lalás online órára is készültünk.

Ebéd után az udvaron voltunk, trambulinoztak a csajok, Pankának lemostam az összes playmobil figurát és bútort, hogy tudjon játszani a jövő héten, ez volt a kívánsága. Ezer éve nem került elő, most lesz ideje játszani vele.

Háromtól Lili Timivel festett online, négytől a többiek ma a FessNeki-t választották.














Nagyon szuper, hogy vannak ezek az online lehetőségek, lányok nagyon szeretik, lassan megint mehetek festékért, elfestik az egész készletet.

Estére goffrit ígértem, ami reggeli lett volna eredetileg, de olyan későn keltek, hogy ebéddel keztük az étkezések sorát :-)
Legalább nem kell gondolkodnom a vacsorán.


2020. március 28., szombat

Szombaton

kilencre már a második mosás ment, az első a napon száradt. Gondoltam, kihasználom a hétvégi jó időt, gyorsan lehúztam az ágyneműt is, jövő hétre megint havat/hideget mondanak.
Csajok jól bírják a durmolást, még tejes a csend odafent.
Végül tíz után kerültek elő az álomszuszékok, gyorsan összekaptuk magunkat és megindultunk Gántra. Reménykedtem benne, hogy ott nem találkozunk senkivel és valóban egy vaddisznóval sikerült csak a frászt hoznunk egymásra, rajta kívül nem találkoztunk egy lélekkel sem. Viszont csodaszép idő volt, jót sétáltunk.











 Jaj, bocs, hangyákat is láttunk.

Hazaérve megettük az anyu által készített ebédet és elfutottunk Attilával boltba, bevásároltunk anyuéknak és magunknak is, kifogytunk pár dologból. Volt minden, egyedül élesztőt nem kaptam sehol, de a húspultok is fel voltak töltve és liszt is volt mindenhol.

Délután tanultam kicsit Pankával, megcsináltuk az elmaradt énekórákat is mindenkivel.

Estére az ágyneműk is megszáradtak és mindennek isteni illata van.

Vacsira brokkoli krémlevest és kalácsfelfújtat készítettem, mert kicsit túltoltam a héten a reggelire valót.

A pénteket

lazára vettük.

Pankával csak a Kincskeresőt csináltuk meg, azt is az ő kérésére, két magyar hétvégére maradt, de határidőn belül vagyunk mindenből. Nagyok átvették a matek új anyagot önállóan délelőtt, de vannak hiányosságok. Itt nagyon hiányzik nekünk több magyarázat annál, hogy olvasd el a könyvben és tanuld meg az elméletet, majd oldd meg a feladatokat. Délután videotelefonáltunk a mi drága matek segítségünkkel, aki már egy ideje egyengeti a lányok matek fejlődését iskolán kívül és helyre tett néhány dolgot a fejükben. Itt is ezer köszönet Laci!

Kora este nagy kártyacsatát vívtunk, az UNO a nyerő nálunk, már most a Vigyáz(z)6 lehet letaszítja a trónjáról.

Énekből vagyunk még elmaradva mindhárom csajnál, ez lesz a hétvégi feladat még, utolérni magunkat. A testnevelés felmérést elkészítettük még délután, négyütemű fekvőtámaszt kellett a nagyoknak időre végezni.

A többi dologgal, úgy gondolom jól állunk, a nagyok egyre öneálóbbak, ami nagy segítség. Történelemből készültek a múlt héten szorgalmik is, van már néhány örös a krétában.

A rajz és technika feladatokkal is igyekszünk haladni, bár sokkal jobb lenne szerintem, ha szabadon alkothatnának.







Elég sok online festős kurzus van, enyémek például nagyon élvezik. A héten is készült pár alkotás és vasárnap is lesz egy helyes cicás kép délután, amire készülnek. Lidl-ben most szuper festős cuccokat lehet kapni, hoztam nekik vásznat is.



Egész nap olyan fejfájásom volt, bent is csak túlélésre játszottam, kapar a torkom is kicsit, és iszonyat gyengének érzem magam. Gondolom nem sokat segít, hogy a meló után rohanok haza, max bolt, ha nagyon kell, semmi levegő, estig tanulunk, utána még rendbe szedem a lakást. Nem sokat alszom. Nagyon vártam a hétvégét, hogy kicsit lazíthassunk, kiszabaduljunk valami néptelen zöldbe. Erre ma bevezetik a kijárási korlátozást, bár úgy értelmeztem, hogy közvetlen családdal azért lehet menni néptelen helyre sétálni.

A nehézségek ellenére hálás vagyok, hogy mindenki jól van, hogy mindkettőnknek van még munkahelye, sokan ezt sem mondhatják el a magukról a jelenlegi helyzetben.
A héten kaptunk maszkot és vitamint is bent, odafigyelünk a folytonos kézmosásra, fertőtlenít a takarító néni egyfolytában, megpróbálunk vigyázni egymásra!


2020. március 26., csütörtök

Szerda

volt a mélypont a héten, estére kicsit ledobtam a láncot.
Pankáék a kétjegyű számmal osztást veszik új anyagként matekból. Kaptak oktató videót, meg feladatokat, de délelőtt hívott, hogy nem érti. Délután így át kellett venni együtt is, nem tűnt túl magabiztosnak a végére sem. Ma kaptak egy csomó feladatot már, megvárt vele, de nagyon ügyes volt és rájött magától olyan összefüggésekre, hogy ha 960/48 az 20, akkor 960/24, az kétszer annyi lesz. Kicsit megnyugodtam, hogy talán nem lesz gond.
Ömlik ránk az anyag mindenhonnan, igyekszünk minden nap megcsinálni mindent, de nem könnyíti meg a helyzetet, hogy valami e-mailen jön, valaki a krétába tölt, nagy része a google classroomban van, de nagyon kell figyelni, hogy ne maradjon ki semmi és mindent a megfelelő helyre töltsünk vissza.

Panniéknál úgy veszem észre, hogy jóval több anyagot akarnak letolni, egy órán, mint amikor suliban voltak. Visszakerestem néhány füzetben, hogy mennyit írtak korábban és mennyit kell most, hát köszönőviszonyban nincs egymással.
Ráadásul jönnek folyamatosan az e-mailek, hogy tartsuk a határidőket/legyünk szorgalmasabbak/ne maradjunk le/ x-y mit nem adott még le és bár ezek általában ránk nem vonatkoznak, nagyon nyomasztó még olvasni is.

Szerda este nyolckor Panka még színes papírból virágokat vagdosott, majd kiderült, hogy a gmail-en jött irodalmat nem vette észre, így fél tízkor fejeztük be a Bali béges olvasmányt.
Minimum fél óra, mire mindent fel is töltünk, bár a nagyok már teljesen önállóan kezelik, azért át szoktuk nézni, nehogy lemaradjon valami.


Lili járt úgy etikából, hogy megcsinálta, nekem át is küldte, be is adta, de valószínűleg véletlenül visszavonta, mert ma jött egy figyelmeztetés, hogy estig van határidő. (még szerencse, mert így visszacsekkoltuk, hogy tényleg nincs fent)
Minden csajnak van egy online oktatásos mappája a gépen, oda töltjük az anyagokat, így visszakereshető egy helyről. Ezenkívül egy papír mappánk is van fejenként, oda mennek a rajzok és tesztek, kinyomtatott feladatok.
Pankánál veszem észre leginkább, hogy hiányzik neki a tanári jelenlét/ a visszacsatolás. A magyar például simán megcsinálja egyedül, olyan szépen fogalmaz, hogy öröm hallgatni, de jobban szereti, ha ott ülök mellette, szereti elolvasni nekem hangosan az olvasmányokat.
Lili továbbra is hajlamos pánikolni, ha valami nem megy elsőre, ha rövidnek találja a határidőt, de ha összekapja magát, simán megugorja.

Hét végére visszajön a jó idő, megpróbálunk kicsit kiszabadulni valami néptelen helyre, hogy tekerjünk v. túrázzunk egyet.

2020. március 23., hétfő

Fél tíz

és Panka most küldte el az angol feladatot a tanárnőnek...

A matekot megcsinálta önállóan, a környezet is elkészült délután, rengeteget kellett írnia.
Nap közben festettek is, Timi tett fel online festegetést, így megvolt a rajz óra/pihenés is.

A matekot a nagyok is elkészítették, Dorka megvárt az angollal, azt együtt csináltuk, egy videót kellett megnézni Ausztráliáról és feladatokat megoldani utána, elég klassz volt. Öttől hétig énekeltek online, Lalával.
Panka utána még magyarozott, Fekete Istvánról olvastunk/írtunk. A nyelvtan már holnapra marad, bár ő még nekiállna, mondtam, hogy pihenjen.


2020. március 21., szombat

Hétvége

Az első hétvége az otthonoktatás után.

Kicsit megnyugodtunk a heti őrület után, pótoljuk az elmaradásokat, leadjuk, amit hét közben nem volt idő befényképezni, feltölteni.

Kertet rendezünk, lakást takarítunk. A lányok kérésre Attila felállítja a trambulint, hogy legyen hol levezetni a feszültséget jövő héten :-)

Ma versenyeznének a lányok Jihlavában, ha nem szakadt volna félbe a versenyszezon és egyáltalán a korcsolyaszezon :-(

Képtalálatok a következőre: korcsolya

Próbálunk valami rendszert felállítani jövő hétre, hogy mindehol megfelelően tudjunk teljesíteni.

Lilit nagyon megviseli, hogy kirángatták a megszokott kis világából, ő az a gyerekünk, aki korábban is a legnehezebben viselte a változást, most meg aztán rendesen a feje tetejére állt az egész...hozzá még kamaszodik is, gondolom el tudjátok képzelni.

A nagyok már kaptak egy-egy ötöst angolból szorgalmira, ami azért sokat lendített a kedvükön. Tanáraink sok pozítiv visszajelzést küldenek a beadott dolgokkal kapcsolatban, ennek örülnek a csajok.



2020. március 20., péntek

Home school első hét

Panka már hétfőtől kapta a feladatokat, ők voltak a tesztosztály. A többieknek szerdáig rendkívüli tanítási szünet volt, csütörtökön durvult el a helyzet.

Mi ugye mindketten dolgozunk, lányok egyedül itthon.
Csinálgatják szépen a feladatokat, de pl. az emelt matek új anyag , olvasd el a könyvből és tanuld meg, majd oldd meg a feladatokat, elég húzós.

Meg vannak ijedve, bizonytalanok, küldözgetik nekem nap közben, hogy nézzem meg jó-e, így kell-e. Mivel nálunk is káosz van a kialakult helyzet miatt, ezt nem jól viselem, mert nem tudok nap közben foglalkozni vele. Borzasztó az érzés, hogy nem tudok segíteni. Lilinél tegnap fél egykor eltörött a mécses, hogy ő vissza akar menni a suliba.

Egyébként meg le a kalappal a tanárok előtt, hogy egy hétvége alatt átálltak a digitális oktatásra, vannak akik tényleg szuper anyagokat küldenek, rengeteg az érdekes feladat.

Mindenkinek feladta a leckét ez a helyzet, igyekszünk helyt állni.

Tegnap rohantam haza, hogy rendbe tegyem a lelkeket és a házikat/órai munkákat. Hétkor hagytuk abba, nem mondom, hogy készen voltunk, de nagyjából mindenki megnyugodott és haladtunk is valamennyit.

Ma szabin vagyok, így kicsit könnyebb, és itt a hétvége is, a maradékot elosztjuk a két napba.

Hogy hétfőtől mi lesz megint nem tudom...

Panka sokat olvas, elkezdte Holly Black-Cassandra Clare Vaspróbáját. 14+-os, de előolvastam és nincs benne semmi durva, viszont elég érdekes, be is szippantotta rendesen a csajt. Két nap alatt 72 oldalt befalt :-)

2020. március 15., vasárnap

Két hét

telt el a legutóbbi bejegyzés óta és feje tetejére állt  a világunk.
Lehetett sejteni pár napja, hogy be fogják jelenteni az iskolák bezárását, mégis rossz volt hallani, hogy ideáig jutottunk. A gyerekek sem reagáltak kitörő örömmel, érzik, hogy ez most komoly dolog és nem csak azért, mert bizonytalan az online oktatás egyelőre.
Nem irigylem sem a tanárokat, sem a gyerekeket a kialakult helyzet miatt. Az enyémeken látom, hogy kicsit elvesztették a lábuk alól a talajt, eltűnt körülöttük minden, ami eddig biztos pont volt. A suli, az edzések. Pénteken úgy feküdtek le, hogy szombaton még lesz edzés, mert a fél jégpálya üzemel, de reggel jött a friss info, hogy már nem kell elindulni.
Holnaptól itthon lesznek hármasban, meglátjuk, hogyan tudunk működni ebben az új rendszerben. Mi megyünk dolgozni, ettől Lili nem boldog, szerinte nekünk kellene itthon maradni, nem nekik, mi vagyunk a veszélyeztettettebb korosztály.
Tanáraink előtt egyébként le a kalappal, hétvégén is folyamatosan dolgoztak/gondolkodtak azon, hogyan fog működni a rendszer a jövő héttől, jöttek a levelek, üzenetek.