2019. november 30., szombat

A mi karácsonyi csodánk

már megtörtént, köszönjük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak.
Történt ugye, hogy a tegnapi napjuk pöttyet sűrűre sikeredett a lányoknak, délelőtt Kisangyalok kara főpróba a színházban és a Városház téren, délután matematika verseny és utána szereplés a kórussal. Ez az utána egyhe túlzás, ugyanis 15 perc volt a kettő között. Mivel Lilinek megígértem, hogy mindkettőn ott lehet, erősen főtt a fejem, hogy mit csinálják. Végül írtam egy levelet a Rendőrfőkapitány Úrnak (totál ismeretlenül) és elsírtam neki a bánatomat. Csütörtökön hívott egy kedves alezredes, hogy szükséges-e autósülés a lányoknak és képzeljétek négy órakor ott állt a rendőrautó a Teleki előtt.
Tiszta ideg voltam, mert 16:15 helyett 16:20-kor jöttek ki a csajok a teremből, de nem kellett volna aggódnom, mert bepattintottak minket a kocsiba és hat perc alatt átszirénáztak velünk a városon. Lányok szerint nagyon menő volt! Egyébként tényleg :-) Még ajándékot is kaptak!

Így kicsit csapzottan és beéneklés nélkül, de ott voltak a kórusban, Dorka szólót is énekelt, verset is mondott. Küldetés teljesítve !

A matekversenyről azt mondták, hogy amit az iskolában írtak a bekerülésért, az könyebb volt, de azért küzdöttek vele, majd meglátjuk.



2019. november 27., szerda

Sűrű hétvége

Szombaton kora délután nekiestünk a témazárókra készülésnek. Történelem, jó hosszú anyagrész, honfoglalástól a tatárjárásig. Szerencsére Anikó néni élveztesen tanít és meglepően sok mindenre emlékeznek az óráról.
Hatkor megnéztük családilag a Jégvarázs második részét, nekünk tetszett, a gyerekek azt mondták, hogy jobb volt mint az első. Felnőttként is abszolút nézhető volt, mondjuk a dalokban szerintem nem dobtak akkorát, mint az első részben.

Vasárnap a tanulnivalókkal felszerelkezve már kilenc előtt úton voltunk Budapestre, Csabához a fotózásra. Hét éve járunk hozzá, mindig szuper képeket készít és minden őrültségünkben partner, bár idén elég szolidak voltunk :-)
A nyers képeket már délután meg is kaptam, nem volt egyszerű kiválasztani 12-t.

Hazafelé rohantunk, mert fél egytől Pancsinak csapatépítője volt, amit ráadásul én szerveztem. Nagyon jól sikerült, falat mászni mentünk és szuper ügyesek voltak, és nagyon helyesek, együttműködőek.

Délután még tanultunk egy kicsit, de már elegük volt :-)

Hétfő a szokásos rohanás, megspékelve azzal, hogy Lili a koncert közeledtével bepánikolt és nem akar énekelni, nem tudom mi lesz még hatodikáig. Én nagyon szeretném, ha énekelne, mert sokat dolgozott a dalokkal, sok munkája van benne és Lalának is.

Hétfőn fél tízkor még Panka környezet szorgalmit írt, már mondtam neki, hogy megcsinálom helyette, de nem engedte, mert megmondta Orsi néni, hogy önállóan kell. Nagyokkal is kb ekkor fejeztük be a leckét/tanulást, Dorkának még a keddi adventi szereplésre verset is kellett tanulnia.
Környezet és nyelvtan témazháró volt neki aznap, de egykor mindenki hazajöhetett az adventi műsor előtt. Itthon még tanulta a verset és hibátlanul elmondta :-)

Ma írták a történelmet. Lili 55/56 (ne kérdezzétek vmi plusz feladat plusz pontért :-), Dorka 55/54, szóval szép munka volt. Természet mindkettőnek négyes lett, de belefér szerintem.

Ma kitöltöttem a jelentkezési lapot a központi felvételire, pénteken leadjuk a Telekiben, ott fogják megírni.

Mikor lettek ekkorák?

2019. november 20., szerda

Őrület

Nem tudom, ki várja jobban a téli szünetet, a csajok vagy én, de lenne egy tippem :-)
Hétvégén igyekeztünk mindent megtanulni, amit csak lehet, de hát pihenni is kell azért nekik, meg edzés is van.
Hétfőn a nagyoknak hét órájuk van, háromnegyed háromra megyek értük. Hazadobom őket, nekiállnak leckét írni, tanulni. Pankáért megyek fél négyre, elviszem négyre a jégpályára. Rohanok a nagyokhoz, átnézzük a lecót, segítek, ha kell, majd fél ötkor indulunk Lalához ének órára.
Lili most nem jött, mert nagyon meg van fázva, maradt angol szavakat tanulni.
Dorkával beugrottunk cica kaját venni, aztán rohantunk ötre az órára. Háromnegyed hatkor elfutok Pankáért a jégre és viszem őt is énekelni.
Fél nyolcra érünk haza, ilyenkor még Panka befejezi a leckét, ami elmaradt a napköziben és tanul, ha kell.
Most kaptak két oldal matek feladatot a feladatgyűjteményben, amiből másnap dogát írnak, át kell venni. Dorkának két hosszú szöveg fordítás szorgalmi angolból nagy ötösért. Fél tízkor fejeztük be, Panka már sírt a fáradtságtól, meg attól, hogy nem tudok kétfelé szakadni és mindenkire egyformán figyelni.
Tízkor kerültek ágyba, másnap dolgozat mindenkinek.
Pankéknak hétfő-kedd-szerdai napokon van angol órájuk, az elmúlt négy órán minden órán írtak szódologzatot, ma pedig a témazárót.
Nagyoknak természetismeret és történelem témazáró van még kilátásban, ráadásul a töri jó hosszú anyagrész.
Dorka pénteken angol és nyelvtan témazárót ír.

Hétvégén neki kellene esni a törinek, de vasárnap a fotózásra megyünk, délután Pankának csapatépítő :-), kár, hogy csak 24 órából áll nap.


Jövő héten pénteken matek versenyre mennek a nagyok, mert mindketten bejutottak a Láng Hugó matekversenyre az iskolai válogatóból. A baj csak az, hogy egy napon van a Caritas hangversennyel és negyed órám lesz átjuttatni őket a Telekiből az Öreghegyi Művelődési Házba, ami pénteki csúcsforgalomban egyelőre lehetetlennek tűnik, de Lili mindenképpen mindenhol ott akar lenni, tehát valahogy meg kell oldanom. Ugyanitt helikoptertulajdonos ismerős kerestetik :-)
Szombaton Pankának lesz a kiskórussal Vízivárosi Advent, vasárnap mindenkinek Kisangyalok kara.
És onnan még 20 nap a szünetig...


2019. november 14., csütörtök

November


Úgy szalad, hogy már mindjárt a közepe. Lányok már mézeskalácsot sütnének, hétvégén neki is állunk.
Már van jegyünk karácsonyi koncertre, sokat teázunk, kezdünk bekuckózni.
Januárra is meglepett bennünket Attila egy kis zenei csemegével.

2019. november 8., péntek

Egy nagy találkozás

A nyáron láttuk a lányokkal a Székesfehérvári Balett Színház előadását a Szárazréten. Azóta nyomon követem a tevékenységüket - és amikor a lányok két csapatában Nóri felkért, hogy legyek a szülői munkaközösség és az edzők közti kapcsolattartó és első feladat a csapatépítés megszervezés volt - rögtön ők ugrottak be.
Különböző országokból jöttek a társulathoz azért, hogy itt táncolhassanak és hihetetlen összhang van köztük a színpadon. Gondoltam a lányoknak talán érdekes lehet, hogy máshol hogyan működik egy közös munka.
Amikor írtam nekik, szinte azonnal válaszoltak, nagyon örültek a megkeresésnek, segítőkészek és nagyon kedvesek voltak.
Tegnapra tudtuk összeegyeztetni a két csapat programját és megnéztünk egy részt a próbából, majd lehetőség nyílt kérdezni is.
Egerházi Attila nagyon sok érdekes dolgot mondott és hát ismét kiderült a nagy igazság, hogy befektetett munka nélkül sajnos nincs eredmény :-)

Az eseményről egy kis emléket is kaptunk.

Készültünk egy kis ajándékkal, Lilkó alkotott ezúttal, a kép kikerül a társulat falára :-)

Legközelebb a jégen találkozunk!