2014. december 28., vasárnap

Kedvenc napom a szünetben

És hol van még a dolgos január :-)
Ébredés után a csajok észrevették a havat és nem volt aki megállítsa őket, már vonultak is az udvarra, hóembert építeni. Panka szerint csak KÉTGOMBÓCOS lett, ennyi havat sikerült összegyűjtenünk az udvaron.






Délelőtt kézműves szakkör volt a csajoknak, előkerült a gyurma és az agyag is.


Ebédre Attila szüleihez mentünk, aztán a Haleszba lemozogni a kaját. A lányokat nem zavarta a hideg, legalább nem volt tömeg.




Délután aranygaluskát készítettem nekik, és táncoltunk az Xboxal. Jó buli volt. Az az igazság, hogy nem sokszor jut eszünkbe elővenni, de ilyenkor karácsony után általában előkerül és megy a bowling és a dance party.  Fél nyolc körül Panka már alig élt, így megvacsoráztunk. Piknikeztünk a nappali közepén, volt szendvics, uborka és olajbogyó. Utána pedig frissen sült aranygaluska vaníliasodóval. Közben telefonált Apu, hogy menjünk sétálni a hóesésben, Panka rögtön felélénkült, jól felöltöztünk és háromnegyed kilencig sétáltunk, hógolyóztunk, hóangyalkát gyártottak a lányok - és a Mami - , nagyon élvezték. Annyira várták már a havat. Alig tudtam őket behajtani végül az udvarról, de már várta őket a fürdő. Habfürdős forró vízben forró teát kortyolgattak. Tudnak élni :-)
Aztán mindenki megkapta a saját meséjét az új mesekönyvből. Anyuéktól kapták őket, de én válogattam össze és eddig úgy tűnik, hogy nem nyúltam mellé. Pankának a pöttyös kis tyúkról olvasok, aki soha nem adta fel. Szeretjük Jill Tomlinson könyveit. Lili a tündérrigólányokat hallgatja most esténként. Dorkának pedig Az elvarázsolt királykisasszonyból olvasok. Ez utóbbi pedig újabb darabja a Szegedi Katalin által illusztrált gyerekkönyveink gyűjteményének.
Most csend van, remélem reggelig így is marad :-)

Bevallom az olvasókönyveket még nem vettük elő, pedig csak annyi házit kaptak a szünetre, de folyamatosan olvasnak itthon és mindenhol, amit csak meglátnak, már egy csomó betűt is megtanultak a szünetben, amit a suliban még nem vettek, mert egyfolytában kérdeznek. Szóval az olvasókönyv egyelőre marad a táskában. Lilinek még van egy nap pótlása az utolsó hétről, azt majd megcsináljuk azért valamikor.

2014. december 27., szombat

Csacsognak

Dorka és Lili sugdolóznak a kádban. Kérem, hogy ne csinálják, mert Pankát zavarja, mire Dorka: DE EZ A MI TITKUNK LILIVEL! Panka: NEKEM IS VAN TITKOM, VELEM, DE NEM MONDOM EL!

Tehetségkutatósat játszunk Esztiékkel, fellép a négy gyerek, Lili következik. Eszti kéri, hogy mutatkozzon be. LILI VAGYOK, AFRIKÁBÓL JÖTTEM ÉS JÁTÉKBÓL 15 ÉVES VAGYOK. Eszti: Afrikában nem csak feketék élnek? Elég feltűnő jelenség lehet a szőke hajával. Lili rávágja: DE ÉN A MÁSIK FELÉBŐL JÖTTEM!

Hajnali három, Panka kétségbeesetten szólongat az ágyból. Rohanok át, megállok mellette. Ül az ágyban. ANYA, AZT AKAROM MONDANI, HOGY SZERETLEK! Majd eldől és alszik tovább :-)



2014. december 25., csütörtök

Karácsony első napja van



Karácsony első napja van,

köszönt és minden jót kíván

egy csíz a csupasz körtefán.



A tegnapi fél hetes ébresztő után, ma már hétig bírták a csajok, én még ma is tudtam volna aludni. Valószínűleg én kevésbé izgultam az ajándékok miatt. Ebédre Attila szüleihez mentünk, ahol viharos gyorsasággal bontottak ajándékot a csajok. Ebéd és némi fájdalomcsillapító/gyulladáscsökkentő után én kicsit kidőltem, ráment a fülemre a megfázás. Csajok társasoztak a nagyszülőkkel, sütiztek. Délután öt előtt szinte egyszerre értünk Esztiékkel Anyuékhoz. A négy csajszi adott egy kis műsort a fa előtt, nagyon helyesek voltak. Aztán mindenki begyűjtötte az ajándékát és itt is kezdődhetett a bontogatás. Estére Dorka őrületbe kergette a fél családot a csiripelő madarával :-) Gyerekek játszottak, beszélgettünk, jó volt.






Szentestés - fényképes

koránkelős, Angyalka levelét elolvasós, közösen fadíszítős, Jézuskavárós korcsolyázásos, ajándékbontós, 12 fokban, napsütésben rollerezős, kártyázós,mosolygós











2014. december 24., szerda

Boldogságos Karácsonyt!









-éjfélkor fejeztem be a sütést, alig élek
-öt órát várakoztunk ma az onkológián, hogy  három percet beszéljünk a dokival és Attila megszabaduljon a varratoktól, szövettani eredmény természetesen még nincs, talán január közepén...
-Lili és Dorka még mindig betegek (szegény Anyuék a gyerekorvosnál várakoztak helyettünk...)
-én is beteg vagyok

Innen szép nyerni :-)
Azért is ez lesz a legszebb Karácsonyunk!


2014. december 19., péntek

Tavasz a télben

Végeztem a melóval és fogtam a csajokat, kimentünk bicózni egyet a gyönyörű napsütésben, hogy Attila tudjon pihenni, mert hiába beszéltük meg, hogy apának most sokat kell pihenni, hogy megerősödjön, nem nagyon megy a csajoknak a csendes játék. Pedig tényleg igyekeznek, de kb. öt perc után mindig elfelejtik :-)
Az idő csodás volt, legalább kiszellőztünk kicsit.











Mások is élvezték a napsütést.


Este társasoztunk, kártyáztunk. Mondjuk ez sem túl halk elfoglaltság, mert aki nyer, azért hangoskodik, aki veszít, azért.