2013. október 7., hétfő

2013.05.15-31.


15-én Kecskeméten jártam a KORE által szervezett Kenguru Módszer világnapján. Judittal mentem Pestről munka után, nagyon jól sikerült rendezvény volt. Örökbefogadtunk egy kenguru mamát, akinek az erszényében ott van a kicsinye, szóval már nagymama vagyok J.
Sokan voltak, adtunk át ruhákat is a kórháznak és nekem nagyon jó volt látni, hogy milyen jó viszony van a doktornő és a szülők között, sokan eljöttek, hozták a korábbi PIC lakókat, jó hangulat volt.
Pénteken ismét szabin voltam, Pankánál volt a gyereknap a bölcsiben. Nagyon jó kis családi nap volt, ugrálóvárral, arcfestéssel, tűzoltóautóval és sok-sok játékkal. Végre lehetett házi sütit vinni és nagy öröm volt nekem, hogy a cake pops seperc alatt elfogyott. A nagyokat sok gondolkodás után végül nem vittem, de ebéd után mentünk értük is, így ők sem voltak sokat az oviban.
A hosszú hétvégén Attila egész végig dolgozott, lepedőnyi tervrajzokat kerülgettünk otthon, így igyekeztünk minél kevesebbet otthon lenni a csajokkal. Pénteken kaptak a nagyok egy-egy görkorit, tanulgattuk a használatát.
Ildiéknél ugráltunk, Zsófi szülinapján voltunk, ahol a lányok megejtették idei első strandolásukat is. Hétfőn pedig kikönyörögték az apjuknál, hogy lemenjünk Anyuék után Tamásiba. Nagyon jól érezték magukat, lefárasztották a kipihent Mamit és Papit, egész nap a vízben voltak. Attila szegény dolgozott, de a végén azért egy órát ő is fürdött, így az aprónép öröme teljes volt. Hazafelé a hátsó sor kidőlt, féltem is, hogy hogyan fogom őket letenni este, de úgy elfáradtak, hogy nem volt gond.
A Pünkösd utáni négy napos hetünk elég mozgalmasra sikeredett. Szerdán Panni három éves státuszvizsgálatát kellett megejteni a védőnőnél, utána Lilivel Gabihoz rohantunk a lézeres és ultrahangos fej/hajkezelésre. Csütörtökön Heim Pál kórház Lilinek, bekenték a fejét, persze megint semmi reakció, így mehetünk jövő héten is. Én este még sütöttem, mert pénteken ovis évzáró volt. Nagyon édesek voltak a csajok, Dorka szólót énekelt, a picik is ügyesek voltak, minden Lepkecsoportos széped tette a dolgát. Lili is bátor volt és nagy örömömre a csoportban elmondták a verset, amit tanítottam nekik, amikor átadták az ajándékot az óvónéniknek. Nagyon büszke voltam rájuk!
Szombaton Dorka és Panni Anyuékkal mentek Esztiékhez Jánossomorjára, mi pedig Lilussal Veszprém felé vettük az irányt, így biztosítva neki egy kis „Lili-időt”, csak neki, csak velünk. Galinához mentünk, aki rendbe tette a hátamat, csúnyán be volt gyulladva az izom, a masszázs mellett volt köpölyözés és leégetett néhány pontot a moxagyertyával is. Már utána sokkal jobban éreztem magamat, de vasárnap volt hetek óta az első reggel, hogy fájdalom nélkül ébredtem. Hazafelé Lilust letettük Attila szüleinél, ahol később Anyuék felvették, és elindultunk Budapestre a Bábszínházba Sztepp-fesztiválozni. Nagyon jó volt egy kicsit kikapcsolódni. A csajok a Mamánál aludtak, így nem is kellett hazarohanni, kicsit feltöltődtünk.

A vasárnap pedig a gyerekekről szólt. Két naposra sikerült a városban a Hetedhét Játékfesztivál, a szülinapját ünneplő Hetedhét Játékmúzeum gyereknapi programsorozata. Csillagos ötös nekik, nagyon jó volt az egész. Végre nem a búcsúhangulatú, semmitérő programokról szólt a nap, hanem igazi, értelmes gyerekprogramokról. Rengeteg fa és ügyességi játékkal, kézműveskedéssel, labirintussal (több mint egy órát töltöttek benne a csajok, alig tudtuk őket kirángatni), a Tintaló társulat előadásával. Tavaly Győrben még nem mertek beülni a csajok szülők nélkül az aprócska cirkuszi sátorba, idén viszont örömmel mentek a nagyok, mi meg Pankával a lyukon leskelődtünk. Öröm volt nézni, hogy jól érzik magukat. Ettek a Múzeum szülinapi tortájából is, otthon készítettem még nekik vattacukrot is, hogy teljes legyen az öröm.



















Csütörtökön Apu hozta fel a csajokat Budapestre, jöttek értem, aztán mentünk a Heim Pálba, ahol Szivárvány gyereknap volt, kicsit körülnéztünk, de aztán igyekezni kellett haza. Most jó sokat kellett várni azért a tíz másodperces kezelésért. Anyuék jövő héten elviszik a csajokat Tamásiba, ovit lemondtuk, Lili menne is, meg nem is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése