2015. szeptember 24., csütörtök

Lili

Nem véletlenül hagytam utoljára, nagyon nehezen született meg ez a bejegyzés.
A nyáron olyan jól volt, viszonylag kiegyensúlyozottan "működött", igyekeztem, hogy sok időt töltsünk együtt.
Most az iskolakezdéssel megbillent az egyensúly, fáj a hasa, feje, és a nyáron stagnáló hajhullása is megindult újra. Emiatt görcsös, rosszkedvű, érzékeny. Nem akar menni. Mert ahogy megfogalmazta, egyedül csak neki hullik a haja, emiatt ő más, mint a többiek. Ma reggel azt mondta, hogy utálja a Pannit, mert neki hosszú a haja :-(
Annyira szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogy hova nyúljak. Az biztos, hogy vissza kell mennünk a pszichológushoz, kell neki a szakmai segítség, hogy túljusson ezen. Igyekszem még többször mondani, éreztetni, hogy szeretem, próbálom biztosítani a nyugodt hátországot. Elmondása szerint az iskolában nem bántják, remélem tényleg így is van, elég neki, hogy saját magát nem szereti most.
Ma találtam ezt a videót, igen érzékenyen érintett. Kellene most nekem egy ilyen ajtó és minden nap áttolnám/húznám néhányszor a gyönyörű feliratú kapun.
Az a baj, hogy ha ilyen ütemben hullik tovább, akkor lassan beszélnünk kell az osztálytársakkal is és nem tudom, hogy azt hogyan viselné, lehet, hogy úgy kellene, hogy ő nincs ott. Most a tagadás fázisában van megint, nem akar beszélni róla, nem akar hallani róla...
A legnagyobb baj, hogy Attilával sincs egyetértés köztünk, ő vinné még ezer helyre, folyton téma ez itthon, a gyerek meg sikítófrászt kap tőle. Attila szerint én beletörődtem, hogy nem fog meggyógyulni és haragszik rám emiatt.
Mit nem adnék érte, hogy meggyógyuljon! Bármit megtennék, ha azt mondanák, hogy segít rajta...bármit. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy nem teszünk jót a gyereknek azzal, hogy "meg akarjuk javítani", csak rosszabb állapotba kerül tőle lelkileg...
Annyi helyen voltunk már, annyian vizsgálták, annyi féle módon és nem találtak semmit, belementem a mandulaműtétbe, mert hátha...de mit fogunk még vele csinálni? És mi lesz akkor, ha már minden lehetőséget kimerítettünk...?
Lehet, hogy nekünk is kellene pszichológus...

Tegnap voltunk az első légtorna edzésen, nagyon tetszett neki, és alig várja a pénteki karikát. Úgy látom, hogy ügyes is benne, remélem, hogy a sikerélmények pakolnak egy kicsit a mérleg másik felébe és billen egy kicsit pozitív irányba is.
Úszáson nagyon ügyes, szépen, szabályosan úszik, lovon is egyre szebb a stílusa.

egy alma Lilinek - egy a lónak

Imádom az érzékeny kis lelkét, de könnyebb lenne neki, ha kicsit keményebb lenne. Igazi kis "suttogó", az összes állatunk imádja, nála mindenki megnyugszik. A siklót is ő szelídítette meg.
Az osztályban is népszerű, sokan szeretik, remélem ez nem fog megváltozni akkor sem, ha esetleg megint elveszíti az összes haját. Az osztályon belüli konfliktusok érzékenyen érintik, még akkor is, ha nem vele történik éppen valami.
Ügyesen olvas esténként, bár most bizonytalanabb, rányomja a bélyegét a szorongás a teljesítményére is, Nagyon kell most neki a  pozitív megerősítés.

2015. szeptember 23., szerda

Dorka

Dodónak nagyon jót tett a nyári szünet, a pihenés, sokkal összeszedettebb mint tavaly. Az írása egészen szép lett, pedig esküszöm nem nyaggattuk a nyáron gyakorlással. Olvasás is nagyon szépen megy neki, Borit olvas esténként, három-négy oldalt, egészen folyékonyan.
A matek házijai rendben vannak, cserébe magyarból rengeteget javít itthon. Vettem az Ikeá-ban ilyen jegyzettömböt és azzal címkézem fel a hibáit. Inkább figyelmetlenségből erednek ezek, mert ha hangosan elolvassa itthon, az esetek 99%-ban magától tudja, hogy mi a hiba. Ékezetek rendszeresen lemaradnak, j-ly felcserélődik, ilyesmi. Ha a suliban elolvasná még egyszer amit leír, akkor szerintem simán ki tudná javítani magának, csak ott siet.
A különórákon is nagyon ügyes, úszóstílusa is sokat javult, de azért látszik, hogy ez nem az ő sportja lesz.
Iskolai úszáson is rendesen dolgozhatott, mert kaptunk levélkét, hogy mehetne öttusázni. Ez felejtős, mert hétfőn és szerdán 19-20 óra között vannak az edzések, ami szerintem ekkora gyerekeknél embertelen. A szombati futóedzés pedig üti a korit.


A sulival kapcsolatban egyelőre lelkes, bár este elég hamar kidől, szóval azért elfárad rendesen.
Most úgy néz ki, hogy hétfőn és kedden lesz a teljes szabadnapjuk, minden külön foglalkozás nélkül.
Szerdán légtánc, erre ma megyünk először, csütörtökön ugye az úszás, nagyon jó időpontban, mert négyre megyünk, tehát ezen a napon előbb elhozzuk őket a suliból, így még utána is marad idő játékra, együttlétre estig. Pénteken pedig a karika edzés, nyolcvan perc, jól átmozgatja őket. Dorka kicsit félt a magasban, de tetszett neki a dolog. Elfáradt az alkarja, oda nem dolgozott eddig :-)
Jó, hogy a szombati koriedzés is átkerült kilencre, nem kell korán kelni és szeretnek menni. Szombaton keményen megdolgoztatták őket, jó lenne, ha mindig ilyen edzések lennének, sokat fejlődnének idén.





Fotó: Badacsonyi Ildi

2015. szeptember 22., kedd

Panka

Beszél és mesél rengeteget. Egészen kinyílt nagycsoportra.

Hétvégén szüreten Papával darálnak és préselnek. Jön fel a pincéből, nyakig maszatos. Kérdezem tőle, hogy hát te hogy nézel ki. Mire ő: MUSTÁROS LETTEM.

A kis diplomata:
Milyen az Eszti néni(új óvónéni)? - kérdésre
NAGYON JÓ, DE A LEGJOBB AZ VOLT, HOGY MEGLÁTOGATOTT BENNÜNKET A MÁRTI NÉNI!

Az ovival kapcsolatban most már lelkesebb, mint az első héten, de aludni nem akar. Semmiképen sem fogom visszatartani még egy évet, szerintem halálra unná magát. A heti verset általában már szerdán fújja és Lili környezet anyagát is előbb tanulta meg, mint Lilus és visszakérdezésnél, amíg Lilkó gondolkodott bele-belecsipogta, hogy a víz színtelen-szagtalan.



A hozzáállásán kell még kicsit változtatni, mert hajlamos az első nehézségnél nyávogni/sírva fakadni, mert egyszerűbb, mint újra megpróbálni.
Korin nagyon szépen dolgozik, csinálja rendesen a feladatokat és a csütörtöki uszin is ügyeskedik.







 Terpeszben átcsúszni a bója felett, ehhez még nőni kell :-)





Bójafogócska
Usziban bár nem kérdés, hogy belehajtja-e a fejét és a mély vízben is dolgozik a többiekkel.
Legnagyobb sajnálatára lovagolni saját jogon csak elsős korában mehet, de addig is vezetgeti Móni minden alkalommal. Ennek is tud örülni.




Roppant büszke magára, hogy saját jogon jár már neki a Tappancs újság. Ma délután meg is oldottuk az összes feladatot, most bőszen színez.

Fotók: Badacsonyi Ildi

2015. szeptember 15., kedd

Alkotunk

Suli után alkottuk ezeket a süni mécseseket.









Az álmos-kócos süngyerekek kitűzőnek készültek.
A printeresten kutakodtam :-)

2015. szeptember 13., vasárnap

Alakul a menetrend

Túl vagyunk az első két iskolai/óvodai héten, a nagyoknál a szülői értekezleteken is. Biztosnak látszik már az órarend, így folyik a különórák tervezése is. Van ami a héten már beindult, csütörtökön már úsztak, ill. szombaton korizni voltunk reggel.
Egyelőre heti egy úszást tervezünk, mert a nagyok a sulival is mennek hétfőnként, bár nagyon úgy néz ki, hogy annak az úszáshoz nem sok köze lesz, a gyerekek által meséltek és a Gábor bácsiról hallottak alapján. Majd meglátjuk.
Móninál sem volt még nagy tömeg, amit egy pillanatig sem bántam. Lillával kiegészült négyesünk alkotta az tanulók cseppet sem népes csapatát, de legalább rendesen dolgozott mindenki. Panka is nagyon ügyes volt, most érett meg igazán az oktatásra, figyel, összeszedett és rendesen kilátszik a medencéből :-)
Korin sem voltak vészesen sokan és az új edzőpályának hála, most csak ők voltak a jégen, ráadásul még két csoportra is lettek osztva, így itt is komoly munka folyt. Szokni kell még a korit, mert mindenki fájlalta a lábát, szorította a cipő, nem győztem átkötni a korikat.





A suli is beindult, már most látszik, hogy a második azért keményebb lesz. A napközin kívül hét közben és hétvégén is tanultunk már itthon. (Verset, ábc-t) Olvasni olvasnak minden este a saját maguk által választott könyvből, de a suliban olvasottakat is átismételjük itthon.
A lányok légtornára szeretnének még járni, ami még szervezés alatt van, mert sajnos pont egy időben van Panka ritmikus sportgimnasztikájával, a város két ellentétes pontján, szóval gyakorolnom kell az osztódást :-)
Ha minden igaz, szerdán lesz légtorna és pénteken karika órájuk. Pankának pedig pont ugyanezekre a napokra esik az rsg, ráadásul percre pontosan egyszerre kezdődik.
A suliban megy tovább a kosárpalánta, de nem szeretnének idén járni, lesz helyette viszont napközi időben quilling szakkör, heti egyszer és lehet, hogy beférnek hangszerre is a művészeti suliban. Egyelőre szintetizátor lenne, de innen jövőre könnyebben be tudnának kerülni zongorára.
Az emelt ének ugye maradt, heti három óra. Ebből kettő az órarend szerinti, amikor a többieknek is ének van, csak őket összegyűjti Ica néni ill. egy plusz ötödik órában (ebéd idő). Kellene gyakorolni napi 8-10 percet a furulyát, ami elég nehéz, mert rendszerint a padban felejtik a hangszert, másrészt én már mindent elfelejtettem, amit a tárgyból anno tanultam.
Állatkáink megvannak, napi nyuszi/sikló/egér dögönyözés folyik. Egéreke miatt aggódok, mert nem tudom mennyi kaja kerül a pocakjába és mennyinek kellene, kicsit gyenge szegény, de nem adjuk fel.





 Hétvégén új üzletközpont nyílt a városban, az arcfestés ott készült.




Suliban lelkesek még, szívesen mennek, tanulással sincsenek túl nagy hisztik, bár Dorka nehezen viseli, ha Lilinek aznapra nincs tanulnivalója, csak neki, mert szerinte ez igazságtalan. Mikor Lilinek van és neki nincs, az nem zavarja :-)
Magatartásból heti értékelés van, eddig mindketten ötöst kaptak, a szorgalommal sem lehet gond, mert  minden szorgalmi feladatuk készen volt eddig. Év elején vitték a nyári gyakorlást is ill. az olvasónaplókat. A következő két hétben lesznek felmérések a tavalyi anyag ismétléséből, hangos olvasás, írás, matek. Kíváncsi leszek. Első félévben még százalékos értékelés lesz, ill. félévkor szöveges, de második félévtől már jegyeket fognak kapni, bár eddig is átszámoltuk :-)
Panka is gyűri az ovit, csak aludni nem akar, a heti verset szavalja szépen itthon is.











2015. szeptember 8., kedd

Háztáji híreink - avagy szoptatós dajkát keresek kisegér mellé

Az úgy volt, hogy tegnap Budaörsön került beszerzésre a két babaegér a siklónak vacsira. Jó, én voltam a hülye, mert mondták, hogy pont van élő, így nem fagyasztottat hoztam. Hazafelé már erősen sajnáltam őket, Velencénél már mondogattam magamnak, hogy eleségállat, eleségállat.
Lili simán odaadta a siklónak az egyiket, aztán mikor fele már eltűnt a szájában, akkor a másikkal sírva elrohant, hogy azt nem adja oda.
Így most babaegeret etetek szemcseppentővel.