Dorka Lili Panna

“A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül.”

2015. május 31., vasárnap

Hetedhét Játékfesztivál - gyereknap első felvonás

A székesfehérvári gyerekek nagyon szerencsések, ugyanis a Hetedhét Játékmúzeum és a város igazán remek programmal kényezteti őket gyereknap alkalmából. Két napra övék a város, és izgalmas kalandok során megszerezhetik a mesterlevelüket, miközben észrevétlenül tanulnak is. A lányok a falusi próbatételeket részesítették előnyben és a feladatok elvégzése után délután hatra HÉTPRÓBÁS CSALAFINTA MESTERNEK kiáltották ki őket. Mondjuk ezt én tudtam eddig is :-)
































2015. május 28., csütörtök

Just for fun

Aranyosi Ervin: Pocsolya

Az okos felnőttek nem értenek engem.
Miért kelt jó érzést egy pocsolya bennem?
Miért jó megállni, benne tapicskálni,
a nagy pocsolyából, sok kicsit csinálni?
– Áh, úgy sem mondom el! Te ezt úgy sem érted,
mert neked nehézség, akadály az élet,
Én meg csak élvezem, ahogy a víz freccsen,
hagyom, hogy az eső az arcomra essen…

















Miután kimulatták magukat, csizmából víz kiönt, futás hazáig. Forró fürdő, forró csoki, boldogság :-)

2015. május 26., kedd

Ovis kirándulás

A betegség miatt kihagyott ovis évzáró után Panka nagyon közel állt hozzá, hogy a kirándulásról is lecsússzon. No, nem csak ő, hanem az egész Lepke csoport. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, egész hétvégén esett és még ha keddre el is áll, a soponyai öko-centrum akkor sem ideális egy csapat ovisnak a felázott talajával. Panka egészen elszomorodott reggel, amikor látta, hogy esik, én azért pakoltam eső és váltócuccot, gumicsizmát adtam rá, hátha. Mikor odaértünk az oviba Erika néni rögtön közölte, hogy itt bizony kirándulás nem lesz, a gyerekeket tereljük be a csoportba, mi szülők, pedig mehetünk dolgunkra. Pankusznak már görbült is lefele a szája széle, gondoltam, ezt nem hagyom annyiban. Ha már úgyis mindenki kivette a szabadságát, csináljunk valamit a gyerekekkel, menjünk múzeumba vagy bánom is én, csak legyünk együtt. Márti néni vevő volt az ötletre és megkezdődött a szervezés, hiszem B terv nem volt. Nem ment egyszerűen, mert volt, ami drága volt, aztán más helyek zárva, így végül a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kötöttünk ki. Őszintén bevallom, inkább kisiskolás korosztálynak való igazából, azért akadtak látnivalók a kicsiknek is, de leginkább mi szülők élveztük a múltidézést. Kaptunk vezetést is, a néni mondta, hogy nem találkozott még ovis csoporttal, segítsünk majd átültetni az ő nyelvükre az elmondottakat, de szerintem ügyesen megbirkózott a feladattal.








fárasztó dolog ez a kirándulás
 Nem bántam, hogy hazafelé aludt egyet a buszon, mert ötre még szertorna edzésre mentünk, miután összeszedtük a lányokat a suliban.