2021. szeptember 24., péntek

Pikk-pakk

 eltelt egy újabb hét és lassan a szeptember is. A hét elég kemény volt tanulás szempontjából, mindenki mindenféle dolgozatokat írt, minden szabad időnkben tanultunk. Eddigi hírek szerint egészen sikeres volt a hét ebből a szempontból.

Ma a Kutatók éjszakáján van az aprónép Panka osztályfőnökével, aki a nagyok kémiatanára. Elmondásuk szerint csuda izgalmas napjuk van.

Beköszöntött az ősz, csillagászatilag és időjárás szempontjából is. Reggel már kukksötétben megyek dolgozni, nem annyira szeretem.

Tegnap bemászott a motorháztetőbe egy kicsi cica, órákig tarott mire kiimádkoztuk, szembeszomszéd elvileg befogadja. Csórikám, bent óbégatott, nem mert kijönni, mi meg nem értük el. Végül kajával csalogattuk ki, de többször visszamenekült, mert annyira meg volt ijedve, hogy amint közelítettünk felé, visszabújt. Nagyon kis sovány, de szép cica lesz belőle, ha megerősödik.

Dorkát hétfőn honismereti versenyre viszi a történelemtanára, Pankáék kedden színházba mennek, még tavalyi elmaradt bérletes előadás. 


2021. szeptember 18., szombat

Túl vagyunk

 az első két teljes héten a suliban, és az első majdnem teljes héten minden más tekintetben. A hétfői edzés elmaradt jégfestés miatt, ezen kívül minden különóra teljes üzemben működött. Ki is purcantunk hét végére rendesen. A csütörtök a totálbrutál napjuk a nagyoknak, nagyon durva.

Reggel nulladik órában magyar előkészítő a suliban, mindhárom nyolcadiknak, elég nagy az érdeklődés, tehát érdemes időben kelni, hogy legyen hely olyan helyen, ahonnan látnak, hallanak. Megy mindhárom csaj, Panka a tornatanára által tartott atlétika edzésen vesz részt önszorgalomból. (meg is kellene kérdeznem, hogy nem gond-e, hogy becsattog reggelente). Ezután Panninak öt, Lilinek hat, Dorkának hét órája van, Panka negyed háromtól egy órát angolozik online a magántanárával. Miután Dorkával hazaérünk, gyors leckeírás és ötre futás a matektanárhoz, ahol két órát töltenek a csajok, matek előkészítő mindháromnak. Pancsinak mákja van, mert neki itt vége a napnak, most jött haza történelmet tanulni. Az ikreknek még van két óra jeges edzésük. 

Dorka most még tízkor földrajzot tanult, mert kapott valami tippet, hogy dolgozatot fognak írni, ami végül nem jött be. 

A többi napon nagyon be kell osztani az időt tanulás szempontjából, mert itt nincs rá lehetőség emberi időben. Ezt még tanulják/tanuljuk.

Lili pénteken ment festeni Timihez. Nagyon jól érezte magát ismét, cuki képet festett. Szerintem egy karácsonyi ajándék már biztos idén is.

A szombati nap az én személyes kedvencem, amikor az egész heti rohanás után, hatkor kell kelni. (nem mintha egyébként sokkal tovább tudnék aludni :-) ). Ma a nagyok mennek a Zichy ligetbe a jeges edzés után, ahol az egyesületet képviselik a Civil napon, remélem nem fagynak meg kűrruhában.

Délután tanulni kell, de jó lenne lazítani, csavarogni is egyet valamerre.



2021. szeptember 5., vasárnap

Köszönjük

 hogy egy éve megnyitottátok a stúdiót. Kitaláltatok valamit, létrehoztátok, értéket teremtetek, közösséget kovácsoltok.

Köszönjük, hogy hisztek a gyermekeinkben, hogy szeretitek őket akkor is, amikor éppen nehéz velük.

Köszönjük, hogy fellépéseket szerveztek nekik, felkészítitek őket. 

Köszönjük, hogy egy olyan társaság tagjai lehetnek, ahol jól érzik magukat, akik szeretik egymást, szurkolnak egymásnak és együtt örülnek a másik sikerének is.

Egy éves a Zsigmond Lala Énekstúdió!


2021. szeptember 4., szombat

#mileszvelünk

 

Unatkozni idén sem fogunk ez már tisztán látszik. Meglepően simán lezajlott az egyeztetés minden fronton, csütörtökre helyére került az összes különóra is. Szoros lesz a beosztás, de fél évet csak kibírunk, aztán lehet kicsit lazítani.

Nagy tervekkel vágunk neki a félévnek, három felvételire készülő nagylánnyal. Emelett a sport és az ének is komoly szerepet kap. Remélhetőleg lesz egy normális versenyszezon két év után a koriban, bár a tavalyi két versenyért is hálásak vagyunk. Lalával két szép musicallel készülnek a karácsonyra, októberben fellépés még a Dzsungel könyvével Zalakaroson.

Megvan az első ötös az idei évben, Dorka révén, aki történelem ismétlésen ügyeskedett.

Egyelőre nagyon lelkesek, az összes szorgalmit megcsinálják, lecke rögtön hazaérkezés után elkészül, remélem jó sokáig kitart a lendület.

Az új fizika tanár (Rudi bácsi) nagyon szuperül magyaráz, Lili tiszta lelkesen jött haza, még a végén megszeretik a fizikát. Azt mondta, egész órán meglepően csend volt a teremben, ami nem jellemző rájuk :-)

Mi meg kitöltünk, befizetünk, még egy munkafüzet, hiányzó vonalzó, a szokásos év eleji őrület.


A táborzáró koncert szuper volt, Lili duettben nagyot énekelt, Dorka sem volt most annyira ideges, mint legutóbb, de van még mit fejlődni ezen a téren. Panka nem énekelt alapra, mert fájt a torka. Nagyon klassz képek készültek róluk a fellépésen.












29-én megnéztük a stúdióban az Abigél musical-t, még én sem láttam előtte, valahogy kimaradt. A csajoknak nem nagyon tetszettek a dalok, amikor itthon hallgatták, de így a színpadi változat után, már van, ami bejön, egész hazafelé dúdolgattak a kocsiban. Pankának szólódal is tetszik belőle. Meglátjuk majd, hogy alakul a szereposztás. A közös dalokban mindenképpen benne szeretnének lenni a lányok, ahogy a Diótörőben is.

Csajok szülinapja jól sikerült, nagyon örültek a meglepetés ajándéknak. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a Péri Alpakahof-ot. Szuper cuki alpaka fiúkat sétáltattak a lányok, a kísérőnk pedig nagyon sok érdekes dolgot mesélt a tartásukról. A végén a csajok még meglepetés ajándékot is kaptak. Lili megsúgta, hogy kéthetente simán el tudná képzelni hétvégi programként. 31-én moziban is voltunk együtt és a három csaj gokatrozott is. Ezt is nagyon élvezték, főleg Lili. Egyre bátrabban és ügyesebben vezet. Este volt egy kis pizzázás és tortázás. Idén megpróbálkoztam a tortarendeléssel, de a gyerekek közölték, hogy ez enyém finomabb, és jövőre leszek szives én sütni. 












Már kétszer megnéztük Máté Bence kiállítását a városban, csodás képek. Kedvem lenne meghallgatni az előadást is.





Várom nagyon az őszi túrákat, imádom ilyenkor a természetet.

Ma indul a koriszezon, üdv. szombati hat órás ébredés, nem hiányoztál.