2015. október 30., péntek

AlbaRG nyílt óra - Panka

névsorolvasás

járás



bemelegítés



egyensúly



nyújtás

spárga nyújtás


őzike


karika

pörög
Megmondom őszintén, hogy nagyon meglepett, hogy egy csapat 5-6 éves kislány mennyire fegyelmezetten tud dolgozni ötven percen keresztül. Figyeltek végig Virágra, nagyon igyekeztek pontosan végrehajtani a feladatokat, édesek voltak. Pankusz nagyon ügyes, de nagy zsivány, mert amint a körbe járó Virág elhagyta őt, hajlamos sumákolni. Az egyensúly feladatban nagyon ügyes volt, négy másik kislánnyal együtt ő bírta a legtovább fél lábon.
Jövő héttől a decemberi bemutató koreográfiáját tanulják már.
Megkapták a kis matricagyűjtő füzetüket, és az első matricákat is.

2015. október 29., csütörtök

Alkotnak

 Színeznek
Dorka

Lili

Panni
Rajzolnak
Panna

Dorka

Lili

Dorka
 Az orfűi élmények hatására vízisiklót
Lili

Dorka

Panka ovis rajza
Azt hiszem azt még nem említettem, hogy a nagyok a suliban járnak quilling szakkörre is. Dorka osztályfőnöke tartja, heti egy alkalom. Még csak egyszer voltak, de tetszik nekik.
Lili

Dorka
Dodóé azért ilyen kis megviselt, mert nem mondta, hogy már volt óra és mire megtaláltam a táskája alján, már két-három napja ott lapult és kicsit megártott neki :-)