2021. augusztus 24., kedd

Augusztus

  Ez a hónap kicsit sűrűre sikerült a csajoknak. 

Augusztus 9-től 14-ig koris edzőtáborban voltak. 14-én éjjel indultunk nyaralni, 21-én éjjel megjöttünk és 22-től táboroznak Lalával. 27-én koncert.

Aztán kettőt pislantunk és iskola.

A kötelezőkkel még nem végeztek, de olvastak rengeteget szerencsére és szerintem ez a lényeg.

Croatia 2021

 

by Dorka
de egy ideig most biztosan nem megyünk. Úgy jártunk, hogy sokan mások is, a szombati érkezés előtti péntek délután négykor visszamondták a szállásunkat. Annyi szerencsénk volt, hogy ajánlottak fel egy másikat - kicsit alacsonyabb kategóriásat - de rögtön dönteni kellett, hogy megyünk-e. Csak egy címet kaptunk és pár képet, de a neten sehol nem találtunk semmit a szállásról. Végül mivel öt gyerek várta nagyon az indulást, Kariékkel egyeztetve úgy döntöttünk bevállaljuk és meglátjuk mi lesz.

A legbosszantóbb a klíma hiánya volt, mert míg a korábbi szálláson minden szobában lett volna, itt csak a nappaliban volt, ezért elvileg kapunk 30% visszatérítést. Maga a szállás viszont nem volt rossz, a házinéni kedves volt, szinte minden nap meglepett minket valamivel. A meleg is csak első két nap volt zavaró, mert utána az éjszakák szelesebbek, hűvösebbek lettek, így tudtunk pihenni. Összességében nem volt rossz. A közeli strand szuper volt, kristálytiszta és nem túl zsúfolt.

Hajnali négykor indultunk, gondolván elkerüljük a tömeget. Hát ez nem jött össze, az eddigi leghosszabb, közel 11 órás utazás lett belőle. 

Viszont mivel korán indultunk még így is volt időnk a becuccolás után strandolni egyet.

vakációs brigád

kilátás a teraszról

beach



ezzel vártak minket

első naplemete

Másnapra strandolás volt tervezve, hogy a fiúk is ki tudják pihenni magukat. Isteni volt a víz , 27 fokos, csajokat ki sem lehetett robbantani.




Hétfőn este Splitbe mentünk, hogy foglaljunk hajózást szerdára.


Kedden felsétáltunk Omisban a Mirabela erődbe, ahonnan az Omist elfogalaló kalózok figyelték a környéket egykor. Hát kilátás az volt/van.







A szerdánkat a Polaris fedélzetén töltöttük, volt finom reggeli, ebéd és egész napos korlátlan italfogyasztás. Splitből hajóztunk Brac szigethez egy öbölbe, ahol két és fél órán keresztül lehetett ugrálni a hajóról illetve pancsolni a hajó körül. Biztosítottak a kikapcsolódáshoz egy halom vizi játékot is. Lányoknak legjobban a SUP jött be.





delfinek






A második megálló egy kis halászfalu volt, aprócska stranddal, ez nem annyira jött be nekünk.






elpilledt



művésznő


Mivel a Mirabelához hasonlóan tavaly ez is kimaradt, Attilával elhatároztuk, hogy felmászunk a Forticához is. Ezen elképzelésünket senki nem támogatta, a csapat többi tagja úgy gondolta, hogy ilyen melegben másszon hegyet akinek hat anyja van. Felfelé egyszer-kétszer én is elgondolkodtam rajta, hogy nem vagyok normális, de kár lett volna kihagyni és jól esett a mozgás is.






A Fortica erődöt a horvát - török háborúk idején építették elsődleges védekezésként az Oszmán Birodalom ellen. Építésének az volt a célja, hogy támadás esetén menedéket biztosítson a helyiek számára, olyan fellegvár legyen, ahova visszavonulhatnak a törökök elől és tartósan ellenállhatnak nekik. Története során sohasem ostromolták. A török veszély megszűnése után elhagyták, azóta pusztul.







Délután csónakázni mentünk a Cetina kanyonba. Szép volt nagyon.






Este vacsi Omisban és egy kis vidámpark.



A pénteki napot a helyi strandon töltöttük, isteni volt.





az utolsó naplementénk itt
Szombaton viszonylag korán kicuccoltunk ,elbúcsúztunk a szállásadónktól és elindultunk Primostenbe, hogy szokott módon ott töltsük az utolsó napot.
Még mindig a kedvenc helyem a környéken :-)






Negyed hétkor indultunk haza és egy óra előtt kicsivel begördültünk a kapun.

Szép, tartalmas hét volt!