2022. október 23., vasárnap

Tanulmányi kirándulás

nak is nevezhető a tegnapi színházlátogatásunk, mert a lányok egyik következő projektje a Padlás lesz az énekstúdióval, így tegnap megtekintettük a matiné előadást a Vörösmarty Színházban.

Lányoknak nagyon tetszett és nagyjából végig tudták is, úgyhogy jól halanak a próbák :-)

Nagyon régen voltunk már az itthoni színházban, jó volt újra ott lenni. Az előadás szuper volt, érdekes módon ez egyébként eddig nekem is kimaradt az életemből.

Panka dala lesz:



2022. október 22., szombat

63 nap

 van karácsonyig. 

Gondoltam szólok. Engem személy szerint sokkolt. Jó, hetek óta látni a mikulásokat, szaloncukrokat, szóval valahogy úgy vagyok vele, mint az Oszkár c. filmben: Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem! Idén nálunk nem tudom, hogyan lesz karácsony, jelenleg a munkahelyen kb. éjjel-nappal ott kellene lennem, és ez év végig nem nagyon látszik változni egyelőre, szóval igyekeztem a karácsonyt és az ezzel kapcsolatos teendőket az agyam egyik hátsó zugába száműzni.

 Van elég tennivaló a jelenben is :-)

Tanulni, tanulni, tanulni! (hogy másik klasszikussal éljek :-) )

Keményen dolgoznak a csajok, főleg Dorka. Panni is ügyeskedik, de neki ehhez jóval kevesebb befektetett energiára van szüksége. Kicsit lusta a lelkem. Lili meg most nagyon, de majd alakul. 

Tegnap arra értem haza ötkor, hogy a háromból két gyerek alszik. Panka mondta, hogy ő háromkor felment kicsit pihenni. Ehhez képest hatkor jött le, szóval fáradtak nagyon.

Dorka a héten nagyon szépen teljesített, hozott német ötöst, angolból kettőt is. Németből neki bejön a szóbeli felelés, nem a barátja a német helyesírás. Hiába tud minden szót, mondatot, legutóbb is hármasig vonagatta neki a pontokat a helyesírás miatt a tanárnő. Még, jó, hogy lehet szóban javítani.

Ötös lett a nyelvtan dolgozata is, amely az alábbi módon néz ki. Rajta van az ötös és jobb sarkában egy kisatírozott kis négyzet. Gondoltam is, mikor átküldte, hogy csillagosnak indult. Igazam is volt, némileg felháborodottan mesélte délután, hogy mondta neki a tanár úr, hogy az övé lett a legjobb és először úgy gondolta, hogy hibátlan, rákerült a csillag. Aztán mikor másodszor átnézte, talált egy kis hibát és lehúzta. Mondtam, Dorkának, hogy teljesen mindegy, mert a naplóba úgyis csak az ötös kerül. Mondjuk ugyanezen megfontolásból rajta hagyhatta volna a tanár úr is...

Panka földrajz versenyre megy. Nem tudja hová, mikor és milyen témakörben. Úgy történt kérem, hogy hiába mondom nekik, hogy itt már minden napra kell készülni, folyamatosan kell tanulni, ezt még nem minden gyermekem tette magáévá. Bejött a földrajz tanár és iratott egy bejelentés nélküli röpdolgozatot. Majd amikor beszedte, közölte, hogy lesz egy verseny, három fős csapatokkal és aki jelentkezik rá, annak nem írja be az esetlegesen rosszul sikerült dolgozat eredményét. Rafinált nagyon, így kell diákot toborozni az iskolán kívüli tevékenységre. Ha megkérdezte volna, hogy ki akar menni, talán lett volna egy-két kóbor jelentkező, így meg egyből összejött egy fél osztálynyi gyerek :-)

Amúgy meg ilyeneket csinál a gyermek a heti 10 óra korcsolya edzés és a 6 óra ének mellett, szóval nem lehet rá haragudni. 

Biosz tz
Voltunk szerdán egy borzalmasan szenvedős Vidi meccsen. Annyira rosszul járszottunk, hogy nézni is fájt. A gyerek azért jól érezték magukat és két sálat is zsákmányolt a csapat, egyet Anna és Panninak is elkapott egyet Attila.



2022. október 12., szerda

Második

 és egyben utolsó áramszünetes szerda. Lehetne minden héten :-). Amúgy nem, mert a munkamennyiség nem változik és így sem fér nyolc órába...

Dorkát és Pannit elvittem reggel jégre. Lili tegnap úgy jött haza, hogy nem volt hangja és este elkezdett köhögni is...reméljük nem lesz belőle semmi komoly.

Hazafelé beugrottam a  Lipótiba, ilyenkor még minden is van, friss péksütit hoztam mindenkinek, ne legyen minden reggel szendó. Vettem joghurtot a mártogatóshoz, reggel már megsütöttem a sajttal-rántottával töltött tekercseket. Pancsi már írt is első szünetben, hogy köszöni a kakaós csigát. Tök jó fejek egyébként, mindig küldenek üzit, hogy finom volt az ebéd. Kell is a jó szó, mert baromi nehéz olyat kitalálni, amit meg lehet enni hidegen és szeretik és jól is laknak vele annyira, hogy hét óra után még egy kétórás edzést is le tudjanak nyomni. 

Megfőztem a tejszínes csirkét vacsorára, már csak köret kell hozzá. Készül majd még brownie Panni kérésére és van két szottyadt banánunk is egy gyors banános sütihez.

Megy a mosógép, a szárító, vasalást is terveztem.

Délután a hanggal rendelkezők Lalához mennek órára én beugrom azalatt a könyvárba, amíg még lehet.

Porszívóznom is kellene, de Mimmó olyan jól alszik az ablakban, nincs szívem felkelteni. Márpedig a porszívótól frászt és idegrángást kap, ágy alá, szerény tetejére, polcra menekül.

Feltettem hétvégén a téli madáreleséget is, hogy megtalálják, mire jön a hideg, délelőtt már láttam cinkét. 

Lilinek nem lesz suli szombaton, ami most jól is jön, tekintve, hogy örülök, ha péntekig kihúzza.

Tópartiban lesz tanítás, de csak 30 perces órák lesznek, azért azt ki lehet bírni, emberi időben végezni fognak. Kaptunk az egyesülettől kikérőt, de nem fogom őket elhozni, minden edzésen ott vannak, a szerda reggelin is, most a suli fontosabb.

Iszonyúan büszke vagyok a lányokra egyébként, hogy mennyire keményen dolgoznak, tudatosak, felelősségteljesek. Keményen hajtanak mindenhol. 


2022. október 5., szerda

Murphy

 hogy, a héten és jövő héten is áramszünet van a cégnél szerdán, így szabira kell menni. 

Na melyik nap kell hatra a jégre vinni a lányokat reggel ?


Legalább megtudom, milyen azoknak a szülőknek, akik egyébként nyolca járnak dolgozni :-)

Mondjuk amúgy is annyi mindent terveztem csinálni, hogy nem baj, hogy korán keltem.


Tihanyi siker

 Úgy tűnik, ezek a Futniszép-es versenyek nagyon bejönnek Dorkának. A szombatival együtt már két tihanyi és egy szigligeti harmadik hellyel büszkélkedhet.

Szerencsés volt ez a szombati indulása is, mert gyakorlatilag semmit sem készült rá és mégis dobogóra állhatott. Nyáron, amikor több ideje volt, párszor kocogott 5-6 km-t, jó ötletnek tűnt benevezni. Aztán jött a nyár vége, kezdődött az edzés, suli és elmaradt a futás. 

Mondtuk neki, hogy ne rohanjon, fusson egy kényelmeset, szép lett az idő, a pálya csodaszép élvezze.

Így is tett, bár féltem, hogy elviszi a hév, de nem száguldott az elején - mondjuk ehhez, hozzájárult az emelkedő is - okosan frissített és jó érzéssel ért be a célba. A befutó videón is látszik, hogy teljesen összeszedetten mozog, vidám. Szóval nem volt nagy futás, nagy idő, de tisztességes helytállás és jó élmény.

Nagyon szeretjük egyébként is a Futniszépes rendezvényeket, jól szervezett, szuper hangulat, klassz kiállítók. Lányok begyűjtöttek négy sárga Riskás tornazsákot. Láthatósági mellény helyett is jó :-)

Úgy volt, hogy fut, hekkezünk és robogunk haza tanulni. Aztán ránéztünk az eredményekre és kiderült, hogy érdekelt az eredményhirdetésen, így meg kellett várni. Mire vége lett, mindenki majd éhen halt, de a Móló Büfé most is megmentett minket. Finom volt a hekk, a gyros, a sajburger és a lángos is és nem is került egy vagyonba. Evés után már úgyis mindegy volt, felsétáltunk az apátsághoz egy fagyira és néhány képet lőni a Balatonról. Én ilyenkor szeretem, ősszel és tavasszal, amikor nincs tele emberrel, csak a kék víz és néhány fehér vitorla.

Itt borult meg Dorka ötkor, kijött rajta a fáradtság, alig állt a lábán, szóval hazaindultunk, fél nyolckor már aludt is.














2022. október 1., szombat

Túléltük

 az első hónapot a középsuliban! Jó igazából a gyerekek élték túl, de bevallom nekem is nagy sokk volt, hogy újra figyelni kell a tornacuccra, tízóraira, a gyerekek felkészülésére. 

Suli ügyben továbbra is a Tóparti a keményebb, hajtják őket rendesen, de talán lassan beáll a rendszer. Az biztos, hogy sok  semmi szabadidejük nincs. Ha nem edzés/kórus/énekstúdió van, akkor tanulnak, leckét írnak. 

Az őszi szünet elmaradása érzékenyen érintette a gyerekeket, főleg Dorkát, de legalább ott lesz a négynapos hétvége. Tudnak egyet szusszanni.

Dorka és Panka énekelni fog a kórussal a szalagavatón.

Lili  busszal közlekedik szeptember óta, a Tópartis társaságot reggel Attila viszi, mert egy felé mennek, de hazafelé ők is buszoznak. Panka is önállóan, mert sokszor előbb végez, mint Dorka. Edzésre továbbra is autóval visszük őket, mert nem férne bele a tömegközlekedés az időbe.

Ma Tihanyba megyünk, Dorka fut egyet, mi meg szurkolunk. Reméljük nem ázunk teljesen szerteszét. Holnap Panka osztályával lesz családi nap, minek okán a Tóparti 7c messenger csoport mellett tagja lettem a Paprikáskrumpli7C csoportnak is :-)