2013. október 7., hétfő

2013. január 21-25.

Az első munkahetem. Munka fronton elég jól alakult, úgy érzem egész hamar visszarázódtam és még élvezem is. A főnököm rendes, az a pár régi kollega, akit még ismerek kedvesen fogadott. Ez a része rendben van a dolognak, viszont nagyon rossz, hogy reggel nem látom a gyerekeket, mert még alszanak, amikor elmegyek. Hétfő reggel volt kis sírás, mert Panni anyát akarta, de egyébként látszólag ügyesen átálltak az új rendszerre. Nekem iszonyú lelkiismeret furdalásom van, különösen, hogy Lilkó kedd este belázasodott, így a szerdát már a Másikmamánál töltötte. Szerencsére nem volt nagyon rosszul, láza azóta sincs és csütörtökön az mondta a doktor néni, hogy csak megfázás.
Csütörtökön délelőtt meghalt a Mama. A lányok elvesztették az utolsó dédijüket is.    
Péteken délután úgy adták ki Dudust az oviból, hogy kötőhártyagyulladása van, mert járvány van a csoportban. Persze a doktornő délelőtt volt, még szerencse, hogy szemcseppünk van itthon.
Remélem, a következő hetek jobban alakulnak majd.
Péntek este a lányok mesét néztek Attilával és nem elszöktem fürdeni, Panni utánamosont és megállt a kád mellett. MEGFÜRDETLEK ANYA, JÓ?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése