2024. február 14., szerda

Egy nyugis

 hétvégére jut két őrült :-)

Ezek következnek most. 

Szombaton héttől jégen vannak a csajok, fél tízkor átviszem őket a Köfémbe. Haj, smink, próba. Négytől és héttől Szépség és a szörnyeteg előadás. Vasárnap csak tizenegyre kell visszamenniük, hatkor lesz Elisabeth. Szép hosszú hétvége lesz, de élvezni fogják a csajok. Meg mi is, amikor látjuk őket a színpadon.

Következő héten három nap suli, csütörtökön hajnali ötkor pedig elrobog velük a busz Drezda felé. Miután feltettük őket, mi is elindulunk autóval.

Gondolkodtunk rajta, hogy oda foglaljunk-e szállást, ahol ők laknak majd - van aki így tesz - de végül úgy döntöttünk, hagyjuk őket élni :-)

Panka pénteken fut kettőt, aznap van a juvi verseny és a junior rövid program. Szombaton a kűr, késő esti eredményhirdetéssel. Vasárnap tíz körül indulnak, ha nem esik, akkor Prágában várost néznek.

Hétfőre még kaptak kikérőt, szerintem ki is fogjuk használni, bár nem szeretem, mert nehezebb pótolni.

Dorkának találtunk matektanárt, a héten pénteken másodszor megy majd hozzá, először nagyon tiltakozott, de végül szimpatikus volt és azt mondta, hogy jól is magyaráz, szóval nem lesz ez rossz.

Életmódváltással szépen haladok, megy a heti két torna, a kaját is jól bírom, bár a szülinapomon ettem egy kis sütit. Egyénként szinte semmi liszt, semmi hozzáadott cukor. Már a második 21 nap közepén tartok, pár kaját kiváltok az étrendből kb. hasonló kalóriatartalmúra, hogy ne legyen unalmas.

 A héten szerencséseket Munch-oltam, Pennys vegyes és zöldség-gyümit csíptem meg.A mai zöldség-gyümi 1500 ft-ért így néz ki: 


A holnapi reggelibe már került is belőle, és úgy látom, hogy zellerkrém leves lesz a pénteki ebéd :-)



A vegyesben volt egy nagy csomag körte, (jó lesz a chia pudingba) egy nagy zacskó krumpli (rakott krumpli a lányoknak), 3 liter tej (aranygaluska vaníliasodóval, esetleg madártej) és némi hagyma.

Panka ma nagyon lelkes volt a reggeli edzés miatt, ugrásokat gyakorolt és jól ment, még mindig a szerda reggel a kedvenc edzése. 

Lili megfázott, fáj a torka, tüsszög, eszi a C vitaminos lándzsás útifű szirupot, reméljük nem lesz semmi komolyabb. Mondjuk azt mondta, hogy félholtan is megy Drezdába...de egyelőre még keretet sem hirdettek, nem tudják, hogy kik lesznek a tartalékok.



2024. február 3., szombat

Egy nyugis(abb) hétvége

 áll előttünk. Ma reggel hétre mentek a csajok jégre és 11-ig lesznek, mert segítenek a korisuliban is. Délután Panka moziba megy osztálytársakkal, Lili kosármeccsre volt osztálytárssal. Dorka tanul. Remélem azért a többiek is fognak kicsit.

Múlt hét pénteken volt Lili szülőije, amit egészen egyszerűen elfelejtettem, pedig még szerdán beszéltem is róla Attilának, hogy benézek a fogadó órára is, és pénteken teljesen kiesett a fejemből. Lili fél hétkor kérdezte meg, hogy neki nem ma van a szülőije?, de akkor már mindegy volt. Soha nem történt még velem ilyen, azt hiszem én is kicsit fáradt vagyok.

Hétfőn a Tópartisra már nagyon figyeltem, meg is jelentünk mindketten Attilával (minden osztálynak egyszerre van). 

Este megkérdeztem Pannit, hogy miért nem nevezett az angol versenyre, de aztán rögtön el is szégyelltem magam, mert amennyire ő le van terhelve az utóbbi időben, az egy felnőttnek is sok lenne. Edzettek a héten hétfőn, kedden, szerdán kétszer, suli előtt és este, szombaton és ő még vasárnap is megy a juvenile csapattal. Mellette igyekeznek helyt állni az énekstúdióban is, bár a héten még nem volt magánének, de vasárnap már lesz csoportos óra és jövő héttől újra lesz egyéni is. Egyébként csak annyit mondott: MERT NEM AKARTAM és teljesen igaza van.

Pénteken pár junior versenyzőt elkísértem az Öreghegyi Művelődési Házba, mentálfitnesz tréningre. Havonta egyszer tervezik és nagyon jó dolognak tartom. Tegnap a célok jó megfogalmazásáról volt szó. Érdekes volt, bevonták a gyerekeket, szófelhőt gyártottak a célokról, motiváló és demotiváló dolgokról és átbeszélték azokat. 



Múlt hétvégén volt a Szépség és a Szörnyeteg, valamint az Elisabeth premierje a Köfémben. Nagyon tetszett mindkét előadás, a Szépségben fantasztikusak a jelmezek és mindenki nagyon odatette magát.








A lányoknak így a versenyszezonnal együtt sok, látom, hogy fáradnak, de igyekeznek mindenhol toppon lenni. Árpilistól majd kicsit könnyebb lesz, amikor a versenyeknek vége és kicsit edzésen is visszavesznek a tempóból, viszont ott meg majd indul az év végi hajrá, szóval várjuk a nyarat.

Én elkezdtem január elején egy életmódváltást, a wow tea termékeivel és étkezési tervével. Nem mondom, hogy könnyű volt az átállás, de megéri, mert látom az eredményét. Kedden és csütörtökön eljárok a Kossuthba nyitott tornatermek programra tornázni és nagyon várom a tavaszt, hogy lehessen tekerni.