2014. szeptember 29., hétfő

Most sem sikerült unatkozni

Csajok péntek este kicsit fáradtak voltak, még az is felmerült, hogy nem megyünk reggel a jégre, de végül Lili kitalálta, hogy mégsem lenne jó lemaradni és persze rögtön csatlakoztak a kezdeményezéshez a többiek is.
Miután végeztek, rohantunk haza a sütikért, salátákért és mentünk a Kossuthba. Kicsit elkéstünk, de pont zajlott még a verseny, így a lányok be tudtak csatlakozni az osztályukhoz. Lilinek nagyon örült Dóri néni, Tünde néni ott sem volt, a napközis tanító nénivel volt az 1/a. A verseny után a gyerekeket alig láttunk, még Panni is eltűnt a nagyokkal. Közben egyszer előkerültek enni és készítettünk együtt egy-egy sünit a kézműves asztalnál. Érdekes volt, hogy Dorka inkább Lili osztályával játszott, a szünetekben is sokat vannak együtt, remélem azért lesznek saját barátai is az osztályából.
Délután takarítottunk és sokat játszottak, jó volt nekik egy kicsit itthon szerintem. Elugrottunk még uszis törölközőt és táncos cipőt venni, mert másfél hét múlva megkezdődnek az úszóedzések is.
Vasárnap majdnem nyolcig aludtak, lovagolni most anyuékkal mentek, ebédre csatlakoztunk hozzájuk Attila szüleinél. Egy körül elindultunk a Koronás Parkba, hogy megnézzük a sárkányos napot. A lányok nagyon jól érezték magukat, játszottak sokat, készítettünk sárkány maszkot, papírsárkányt, néztünk előadást, hallgattunk zenét. Jó sok ismerőssel találkoztunk, de a belépőnek hála, nem volt túl nagy tömeg. Fél hatkor indultunk haza, a koncertet már nem akartam megvárni, nagyon elfáradt az aprónép. Kaptak vacsorát, alaposan lecsutakoltam őket és nyolckor már aludt az összes :-)




































2014. szeptember 25., csütörtök

Suliról oviról vegyesen

Kicsit elmaradtam az iskolai mindennapok rögzítésével, ennek az is lehet az oka, hogy egyre inkább beépül az életünkbe, egyre jobban rutinná válnak a dolgok. A lányoknak is, és nekem is. Persze azért vannak fennakadások. Például mikor a Lili tornazsákjába csomagoltam Dorka cipőjét, Dorka zsákjába pedig Liliét. Dorka járt jobban, mert Ő legalább fel tudta venni, de Lilkó nem tudott mit kezdeni a két és fél számmal kisebbel, így váltócipőben tornázott. Béna anya!
Iskolai tanulmányaikat tekintve a magyarral jobban képben vagyok, mert ugye minden nap olvasunk, matekból egyelőre még nem nagyon írnak a füzetbe, inkább a korongokkal és pálcikákkal számolgatnak az órán. Bár Liliék tegnap megkezdték az 1 írását.
Ismerik a következő betűket: a i ó s m t v e. Ebben a sorrendben tanulták őket, először hármasával, aztán a v-t és e-t már külön-külön vették hozzá. Egészen jól megy, bár Lilinek kell egy-két nap, amíg az újak magabiztosan mennek. Két betűt már össze is olvasnak. am im óm stb.
Dorka magabiztosabban olvas továbbra is, Lili szebben ír. Minden nap gyakoroljuk az olvasást és írunk három sort a gyakorlófüzetbe, amiért matrica jár, ha szép. (eddig még mindig adtam :-) Mára gördülékenyen megy, már nincs hiszti miatta, tudják a rendet.
A szülőin kérték, hogy ne tegyünk az uzsonnás dobozba ételt (üresen kell, hogy bele tudják tenni, ami esetleg nem fogy el délután), így nem pakoltam többet nekik. Dorka három napig kétségbeesetten mondogatta, hogy neki miért nem adok már semmit, mert a többiek mind visznek. Ezek szerint csak én tartottam be, amit kértek, így most újra teszek én is, bár szigorúan csak gyümölcsöt.
Dorkáék megkapták a megrendelt Tappancs újságot, náluk az egész osztály megvette, használják az órákon is. Lilinek is megrendeltük, de ő még nem kapta meg.
Szombaton (27-e) lesz a családi nap, közös főzés, sorverseny a gyerekeknek, foci az apukáknak, sütiverseny anyukáknak. Egyelőre nincs túl nagy lelkesedés családilag, de ott leszünk.
A héten befizettük a Kossuthos pólók árát is, még nem mertem összeszámolni, hogy mennyi pénzt fizettünk be az iskolakezdés óta erre-arra...

Panka jól érzi magát az oviban, reggel simán bemegy, nem úgy kell belökdösni, mint tavaly. Játszik, rajzol, egész sok kisgyereket név szerint emleget otthon. Jókat eszik, alszik, igaz, ezzel a Nyusziban sem volt gond.
Csütörtökön lesz nekik a szüret, mustot isznak majd ebéd után, abból, amit ők készítettek.Tegnap pogácsát sütöttek, hogy legyen mit enni a szőlőhöz.
Kedden volt szülői, tíz iskolába készülő, hat középsős, és hat kicsi a csoport megoszlása, fele kislány, fele kisfiú a gyerekeknek. Teljesen jó kis csoportösszetétel szerintem. És annyira szeretem amekkora szeretettel beszélnek az óvónénik a gyerekekről, jó hallgatni.

A kötelezőkön kívül is lesz programunk bőven, vasárnap Sárkányos-nap lesz a Koronás-Parkban, jövő hét szombaton Őszi meseerdő, következő hétvégén Kürtőskalács fesztivál Budapesten. Novemberben pedig a koraszülöttek világnapja.
Nem fogunk unatkozni!

Szerda délután elkísértük Attilát Pátkára, ahová egy munkát felmérni ment. Mi ezalatt diót és csipkebogyót gyűjtöttünk, sétáltunk egy nagyot, lovakat néztünk és játszótereztünk.

2014. szeptember 22., hétfő

Ezért nem szabad sokat autózni - gyerekszáj

Hazaérünk a suliból, átnézzük a táskát, közben megbeszéljük, hogy mi történt velük aznap.

Lili: ANYA, AZT MONDTA A TANÍTÓ NÉNI, HOGY NEM SZABAD SOKAT JÁRNI AUTÓVAL.
Miért?
Lili: MERT KÖRNYEZI AZ UTAT!

Panka anyuka boltba megy: KISLÁNYOM, ELMEGYEK ALAPVALÓT VENNI A TORTÁHOZ.

Lassan lekerül a futószár

Vasárnap elkezdték tanulni a lányok, hogy hogyan kell megállítani a lovat, amint ez magabiztosan menni fog, lekerülnek a futószárról és önállóan fognak lovagolni. Nagyon megdicsérték őket, Feri bácsi azt mondta, hogy Dorka nagyon szép szabályosan lovagol.











Délután kísérleteztünk egy kicsit.




Ha az embernek vasárnap is korán kelnek a gyerekei, abban egyetlen jó dolog van, mégpedig az, hogy a lecke már reggel készen van és délután még kirándulni is van idő.
Bányató

A kelő napsugár c. Bory szobor másolata






Teker

Felfelé is megy

Van, aki elfáradt