2013. október 7., hétfő

2013.05.07.

Panna három éves
Számokban: 16 fogú, 90 centis, 11 kilós, 70/45 vérnyomással bírt a státuszvizsgálaton (védő néni szerint nem fog agyvérzést kapni J)
Egyébként meg nagydumás, bújós-hízelgős, akaratos, imádnivaló Törpenő.
Szoba és ágytiszta, bár néha vannak balesetek, ha nagyon játszik vagy alszik. késsel kézzel-villával eszik, imád a tányérban turkálni, igyekszünk leszoktatni róla. Bölcsiben is kap még előkét, mert a levessel még maszatol. Tud váltott lábbal is lépcsőzni, de sokszor még simán mellélép, biciklit ügyesen teker, fut, páros lábbal ugrál, fél lábon megáll. Sokat és szépen énekel, neki lesz a legszebb énekhangja hármasfogatunkból. (nem tőlem örökölte) Rengeteg verset, mondókát ismer, a bölcsis és a táncházas repertoáron kívül, magáévá tette az ovis készletet is. Szívesen és sokat olvas, a buszmegállóban a bölcsi és az ovi között rendszeresen nagy nézőközönségünk van, mert igazi bohóc, ha észreveszi, hogy figyelik, belead apait/anyait. Nem lesz gondja a szerepléssel később sem, úgy gondolom. Hófehérkét mesél: EGYMÁSBA SZERELMESEDTEK, MEGCSÓKOLTÁK EGYMÁST, BOLDOGAN ÉLTEK, AZTÁN MEGHALLTAK. HÓFEHÉRKE BOLDOGAN SÍRDOGÁLT ÉS BELEMERÉSZKEDETT A KÚTBA. (Ezen a ponton megkérdeztem, hogy azt hogyan kell?) HÁT MEGFOGTA A KÖTELET.
Egyre ügyesebben öltözik, bár otthon hajlamos ellustulni és elvárja, hogy öltöztessük. Cipőt ügyesen felveszi, általában a jó lábára.
Rajzolásban nem olyan ügyes, inkább csak firkál, de felszólításra azért összehoz vmi ember félét. Jobbkezes. Kézügyessége miatt azért nem aggódom, mert ügyesen fűz, pötyizik, vág ollóval. Tésztát gyúr/nyújt/szaggat.
Szerepjátékozik sokat, egyedül is (kis figurákkal) de Lili nagy partnere ebben. Hihetetlen memóriája van, a lányok hosszú meséit is figyelmesen végighallgatja és egy-két hét múlva váratlanul visszaidézi egyes részeit. Tízig számol, ötig meg is számol dolgokat.
Ma szabadságot vettem ki és Siófokra vittem a csajokat fürdőzni. Az előzetes tervekkel ellentétben Attila nem tudott velünk jönni, így csajnapot tartottunk. Vonattal mentünk, amit a gyerekek nagyon élveznek, még társaságunk volt, két vasutas személyében, akiktől érdekes dolgokat tudtak meg a csajok. Szerencsére a Galérius nincs messze az állomástól, ráadásul kismama nap volt, így igen kedvezményesen jutottunk be. Átöltöztünk és a csajok máris rohantak a habokba, alig tudtam leszórni a cuccunkat. Kedd lévén nem voltak sokan, így szinte a mienk volt az egész tér. Jó sokat pancsoltak, úsztak is a lányok a mély vízben és boldogan vettem tudomásul, hogy nem felejtettek semmit tavaly óta. Nyárra lehet, hogy jó lenne egy úszótábor?
Mikor megéheztek, az étteremben ebédeltünk, Lili megevett egy hatalmas hamburgert, olyan igazi „házi” fajtát, rengeteg csalamádéval. A többiek nem értek rá megenni az egészet, mert siettek vissza a vízbe. Hazaindulás előtt még játszottak egyet a játszószobában, ami sajnos elég szegényes, de állítólag hamarosan bővítik majd. Panka és Dodi aludtak hazafelé vonaton hazafelé, nagyon édesek volt. Lilussal beszélgettünk, megnéztük a fényképeket, nézelődött az ablakon. Panka már a peronon elaludt rajtam, így ismét nagyon kellemes élményem volt az emberek segítőkészségével kapcsolatban, ki a nagyoknak segített felszállni, ki a cuccunkat cipelte, szóval vannak még jó emberek.

Liló tegnap kis segítséggel – Zsófi kiütötte neki tornaórán, kidobó közben könyökkel  - elvesztette a harmadik fogát, ami már hetek óta mocorgott. Attila, mint ügyeletes fogtündér, hazafelé vett egy kis csomag legót és éjszaka a párnája alá csempésztem. Volt egy kis izgalom, mert nem találtam meg rögtön a párna alá rejtett fogacskát, de szerencsére nem ébredt fel rá senki. 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése