2013. október 7., hétfő

2013.03.30.

A csütörtök-pénteket Anyuéknál töltötték a csajok, mert az oviban szünet volt. Pankát is kihúzattam, egészen szerdáig.  Dorka csütörtökön Anyuéknál is aludt, nagyon szeretett volna, a többieknek nem volt kedvünk, végül átengedtem egyedül. Pénteken először voltak a csajok külön a logopédián. Lili az ajtóban sírt, hogy nem akar, de mire megérkezett Ági, már egy szava sem volt. Először Dorka ment be, addig társasoztunk, aztán cseréltek, jó volt így. Pénteken estére megjöttek Esztiék is, de már csak Panyó találkozott Sophia-val, mert ő Anyuéknál volt, mikor megérkeztek. A csajokat már nem akartam átengedni, mert fáradtak voltak.
Beugrottam a bölcsibe hazafelé, mert készen lettek Panni képei, amit a böliben készítettek.
Ma délelőtt mentünk át a lányokkal Anyuékhoz, Attila dolgozott, mert hozott haza jó sok melót. Gyerekek egész nyugiban játszottak, bújócskáztak, aranyosak voltak. Tizenegy körül jöttünk el, mert a három órai fotózás előtt még be akartunk vásárolni Pesten. Szépen elterveztem, hogy Panni majd elalszik a kocsiban és szépen, kipihenten érkezik a műterembe. Természetesen a kisasszony nem aludt el, még véletelnül sem, így nem a legjobb formáját hozta. Így történt, hogy az ő képei csak nyomokban tartalmaznak mosolyt, pedig Csabával együtt heten kerestük a kegyeit. Egyébként megint szeretemképek lettek. 
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése