2015. augusztus 30., vasárnap

Orfű - itt a vége

Szombaton délelőtt egész végig telefonálgatott Attila és a netet böngészte, aminek eredményeképpen ma hazaindulunk, illetve először Felsőpakonyba.
Délelőtt verseny volt a tavon. Szép volt.



Ebédelni Pécsre mentünk, pizzázást ígértünk a csajoknak, lenyomoztam egy jónak tűnő helyet a vélemények alapján, de sajnos nagyot csalódtunk, sokat kellett várni és a pizza sem volt jó.

Visszafelé elkészítettük a szülinapi képeket.











nem akartak úgy állni, ahogy ő elképzelte :-)


Indulás előtt még megmártóztunk a tóban, a három év alatt először, eddig sosem volt hozzá elég jó idő. Idén nagyon elkényeztetett bennünket az időjárás, volt kirándulós és igazi strandolós időnk is, szuper volt.


Panyó bátor



2015. augusztus 29., szombat

Orfű - ötödik nap

Délelőtt a strandra mentem a csajokkal, Attilát annyira nem vonzza ez a program, így felmentettük atyai kötelezettségei alól egy fél napra. Elég nagy tömeg volt, de azért elviselhető, a víz finom és egész héten utószezoni árakon lehetett belépni. Igaz, hogy hét közben nem kapcsolták be a látványelemeket a medencékben, de szombaton már ment minden. A lányok nagyon élvezték.
Négykor Abaligetre indultunk, hogy lehűljünk kicsit a barlangban.






Ekkora halak jöttek a kacsaetetésre és félrelökték simán a hápikat, ilyet még nem láttunk

 Vacsi a Kemencés Udvarban, ahol a gyerekekre is gondoltak és ilyen szuper körülmények között várakozhatnak a kajára


Panka letette a hátsóját és kijelentette: A PIHENŐIDŐMET TÖLTÖM

telihold

Negyedik nap - Állatkertek éjszakája, Pécs

A délelőtt lustálkodósra sikeredett, rákészültünk az estére. A programok két helyszínen zajlottak, a Zsolnay Negyedben és a belvárosi terráriumban. Négy előtt érkeztünk, átvettem a kiégetett porcelánokat, majd a cukorkakészítés rejtelmeibe nyertünk bepillantást, fél ötkor kezdődött a Varázsóra Állat kísérletek címmel, közben siklót, nyuszit, teknőst simogattak a csajok. Hatkor a Planetáriumba volt jegyünk, ahol Állatok az égbolton címmel igen érdekes előadást láttunk-hallottunk. Kisvonattal terveztük az átjutást a terráriumba, de esélyünk sem volt felférni, így végül kocsival mentünk. Itt is nagyon érdekes dolgokat láttunk, kiműveltük magunkat siklótartásból, ugyanis a csajok annyira beleszerelmesedtek, hogy kértek egyet szülinapjukra.
Volt egy kis sírás is, ugyanis láttunk anakondát cicát és nyuszit enni és Lilike sírva fakadt, Dorka pedig fel volt háborodva, hogy miért pont az ártatlan nyuszika...
Beszélgettük viszont egy jókedvű papagájjal és ez feledtette a rossz élményeket.
Fél tíz után hagytuk el a helyszínt és indultunk haza a kicsit fáradt csajokkal.

Lili és a gabonasikló


Panyónak azért nem volt őszinte a mosolya











Panyó a színpadon 






bátorságpróba

a középsőben bizony hatalmas csótányok voltak








Panka kikapott egy csótányt a keresett golyó helyett :-)