2022. június 18., szombat

Ballagás

 Ez a nap is eljött, az ikrek nyolc év után elbúcsúztak a Kossuth Lajos Általános Iskolától. Dorka szó szerint is, mert a nyolcadikasok nevében ő búcsúzott. Az ünnepség szép volt, mindkét csaj kapott oklevelet az igazgatónőtől. Az osztályban aztán elbúcsúztak az osztályfőnöktől és indultunk a családdal vacsorázni.

Sokat köszönhetünk ennek az iskolának, néhány tanárnak pedig különösen, elfogadták a lányokat olyannak, amilyenek és ennek mentén terelgették őket. Voltak nehezebb pillanatok is, de lényegesen több jóra, szépre emlékezhetnek a lányok, ezért hálásak vagyunk!




anyuéktól

Esztiék csodaszép ajándéka



Diófában vacsizott a család

gyönyörűim

Szerdán reggel Pankával még részt veszünk a bizonyítványosztáson és vele együtt "végleg" búcsúzunk.

Új utak, új kihívások jönnek, remélem hasonlóan szépek!

Jövő héten szerdán és csütörtökön már be is iratjuk őket az új iskolába, így nem sokáig maradnak suli nélkül.

2022. június 4., szombat

Beléptünk a júniusba

 és ezzel együtt az utolsó két hétbe a suliban. Pankáékat még a héten nyúzták angol, irodalom és matek dolgozattal, ez utóbbi az egész éves anyagból volt, a nagyok még angol szódolgozatot írtak, de nagyjából már lezárták az évet. A legtöbb órán filmet néznek. Készülnek a tanárbúcsúztatóra, ballagásra gőzerővel.

Dorkának becsúszott egy földrajz négyes a bizibe, többiek kitűnők lesznek. Vaktérkép és Dorka nem lettek barátok. 

El kellene intéznünk  a diákigazolvány igénylőt az új iskolákhoz, fel kell vennem a kapcsolatot a varrónővel, akit a Tóparti megadott a matrózblúz varratással kapcsolatban. Szerdán sportorvoshoz kell vinni a lányokat.

15-én, pedig már ballagnak. Elolvastam Dorka ballagási búcsúbeszédét és már itthon könnyeztem, szóval mondtam a csajoknak, hogy gusztustalanul fogok bőgni. Most gondolkodnak, hogy kitagadnak :-).

Ma és holnap készültünk a Vál-Völgyi Zsúrra, remélem nem fog egész nap szakadni az eső.

Dorka engedélyt kapott a csütörtöki, utolsó jeges edzésen jégre menni, nagyon boldog volt, bár még két hétig óvatosnak kell lennie. Nem eshet és nem érheti ütés a mellkasát. Jövő héttől már a görkoris edzések kezdődnek.