Night Run - avagy a férjem romantikus oldala

2015. július 11-én este ott leszünk a kivilágított rakparton, hogy felfussunk a Budai Várba és teljesítsük a 12 km-es távot, együtt. Ez az ajándékom a másnapi 12. házassági évfordulónkra!

Hiába, tudja, hogyan vegyen le a lábamról :-)

Minden rendben

van Attilával. Szerdán végre lett második szövettan eredmény és nem rosszindulatúak a csomók!!!
Hatalmas tehertől szabadultunk meg.
Elmeszesedett gyulladás...
Márciusban lesz CT és doki, de egyelőre semmi teendő nincs vele.

Köszönjük szépen, hogy ennyien gondoltatok ránk, szorítottak, hívtatok, üzentetek!
Nagyon jól esett!

Káosz

Hogy körülöttünk néha az van, azt már egészen megszoktam, három gyerekkel mindig történik valami, megyünk valahová, hozzánk jön valaki. Úgy érzem viszonylag kiegyensúlyozottan viselem többnyire. Most viszont belül van hatalmas gáz és ezzel nem tudok mit kezdeni.
Amikor október végén visszahívták a tüdőgondozóba, még nem aggódtam. Azt mondták, hogy szarkoidózis, utánaolvastam és úgy döntöttem, hogy nem olyan vészes, együtt tudunk élni vele.  Viszonylag hamar szereztek időpontot neki a CT-re és a pulmonológiára. A főorvos a hörgőtükrözés mellett döntött, mert a CT alapján ő is a szakoidózist erősítette meg, csak a szövettan után lehetünk benne biztosak. A két hét várakozás alatt sem izgultam nagyon, a doki elég magabiztosnak tűnt, jókat is hallottunk róla. Aztán amikor a telefonban nem mondtak semmit egy hétfőn, csak hogy csütörtökön konzultál egy másik főorvossal és hogy pénteken telefonáljunk újra, akkor fordult velem egyet a világ. Pénteken sem mondott sokat, csak hogy hétfőn menjünk be és kedden Budapestre kell mennünk műtéti konzultációra. Majd lepasszolt a nővérnek, aki elmondta a részleteket a pesti úttal kapcsolatban, de a szövettani eredményt firtató kérdésemre, határozottan annyit mondott, hogy beszéltem a doktor úrra. Igen, kb. 30 másodpercet. Kék Golyó utca.Az nem lehet, velünk nem történhet ilyesmi, az ilyen dolgok kizárólag másokkal történnek. A hétvégéből nem sokra emlékszem, ott voltunk mindenhol, ahol ott kellett lennünk és szigorúan nem neveztük nevén a betegséget, amiről biztosak voltunk benne, hogy van neki. Aztán hétfőn kiderült, hogy úgy tűnik mégsem és amikor a nővérke közölte, hogy nem kell annyira megijedni, akkor tulajdonképpen haragudni sem tudtam rá a megkönnyebbüléstől. Az igazság az, hogy a szövettan nem igazolta a szarkoidózist, de szerencsére rosszindulatú sejteket sem találtak, de mivel nem tudják, hogy mi ez, tovább kell menni. Kedden az onkológián nagyüzem, millió ember, altatóorvos, műtéti időpont december 17. Előző nap be kell feküdni és ha minden jól megy, másnap hazajöhet. Szövettan eredménye 10-14 nap. Az már januárban lesz csak meg. Kedden nem tudtam vele menni, de intéztem neki látogatót. (Köszi Árpi!) Tegnap kora reggel indultam, még tudtunk beszélni a műtét előtt. Elhatároztam, hogy nem fogok sírni, erős leszek. Egészen sokáig bírtam. Nem sírtam, amikor kiküldtek a szobából és akkor sem, amikor eltolták mellettem a folyosón. Integettünk. Nem sírtam, amikor az előre kalkulált egy óra helyett két óra múlva került elő a műtőből (rossz volt valami gép) és akkor sem, amikor ott feküdt az ágyon, a takarón hatalmas kék betűkkel virított ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZET.De amikor felnézett és az első szava az volt hozzám, hogy: NE HARAGUDJ, MÉG NEM TUDOM, MIT VESZEK NEKED KARÁCSONYRA! Akkor nem bírtam tovább...
Szerencsére ebből semmire sem emlékezett később, mikor rendesen magához tért. Akkor ott kellett hagynom, mert a lányoknak tegnap volt a karácsonyi koncertje a suliban és nem akartam, hogy ne legyen ott egyik szülőjük sem. Így is eléggé meg vannak ijedve. Pedig csak annyit mondtunk nekik, hogy apát kivizsgálják egy kicsit a kórházban, meg a műtétről pár szót, mert látni fogják a vágást a torkán.
Így most már félek rendesen, bár nagyon igyekszem pozitív maradni. Nappal többnyire megy is, de az éjszakák...hetek óta nem aludtam rendesen. Aminek annyi előnye van, hogy jól állok a kézzel készített karácsonyi ajándékokkal. A hátránya meg, hogy kicsit szét vagyok esve, de nagyon igyekszem.
Tegnap este a koncerten tudatosult bennem, hogy pont egy hét múlva karácsony és én nem érzek semmit, csak hatalmas űrt és félelmet, pedig úgy vágyom a fényre. Tegnap majdnem sikerült is, ahogy néztem és hallgattam azt a sok kisgyereket szívből énekelni. Annyira ügyesek voltak, nagyon szép este is lehetett volna, ha nem hiányzik közülünk valaki annyira...

Sopron

Attilának egy hosszú hétvégét ajándékoztam karácsonyra. Már régóta szeretett volna meglógni velem kettesben, de eddig nem éreztem úgy, hogy jól tudnám magam érezni a gyerekek nélkül is, hogy nem azon járna az agyam egyfolytában, hogy mit csinálnak vajon éppen. Mostanra jutottam el eddig. Nagyjából, mert azért igen gyakran eszembe jutott, hogy mit csinálnak és voltak olyan helyzetek, ahol szinte egyszerre jegyeztük meg Attilával, hogy egyik v. másik gyerkőcnek ez mennyire tetszene. Gyakran telefonáltam is – Apu szerint túl gyakran J - beszéltünk sokat a lányokkal. Akik a szüleimnek hála, maximálisan jól érezték magukat. Kezdődött azzal, hogy az elutazásunk napján a Galérius-fürdőbe vitték őket a nagyszülők, ahol nagyot pancsoltak. Szombaton délelőtt lovagolni voltak, délután pedig játszóházban. Vasárnap délelőtt Anyu levitte őket bicajozni a Bory-szoborhoz, fél kettőre pedig már otthon is voltunk. Nagyon örültem, mert nem volt sírás, sem elváláskor, sem a két nap alatt és jól érezték magukat a lányok anyuékkal.

Mi Ágfalván szálltunk meg. Nagyon jó kis helyünk volt, nem voltak sokan, nyugi volt, a személyzet kedves és készséges. Csak reggelit kértem, hogy ne legyünk annyira időhöz kötve, tudjunk nyugodtan csavarogni.

Pénteken délután Sopronba mentünk, sétáltunk egy nagyot a belvárosban, majd a Tomi által javasolt Rókalyukban vacsoráztunk, nagyon finomat. Élveztük, hogy úgy tudunk beszélgetni, hogy nem kiabál közbe senki, nem kell szétválasztani két mondat között két/három egymást tépő gyereket, és persze legalább háromszor telefonáltunk haza a délután folyamán J

Szombaton reggeli után Fertődre indultunk kastélylátogatóba. Nagyon kedves, lelkes fiatal srác volt a vezetőnk az épületben, rengeteg érdekes dolgot mesélt. Leginkább a sok zenét irigyeltem az egykori lakóktól, meg egy kicsit a nagy tereket J.

Mikor vége lett a programnak rohantunk vissza Sopronba, ugyanis kettőre bejelentkeztünk csokikóstolásra a Harrer csokimanufaktúrába. Ha valaki Sopronban jár és van szabad másfél órája, ne hagyja ki. A kávézó rész is csodálatos, rengeteg csodás sütivel, finom teákkal, kávéval. A kóstoló is jó volt, de érdemesebb a tíz órás időpontot választani, mert termelés csak délelőtt van, és akkor az üvegablakon át be lehet lesni a konyhába. Amikor kijöttünk még vásároltunk a hazaiaknak egy kis ajándék nasit.

Ezután moziba mentünk, megnéztük a 47 ronint, voltak benne furcsaságok, de azért kikapcsolódásnak jó volt. Mivel pénteken bejött, visszalátogattunk a Rókalyukba és megkóstoltuk pizzájukat. Isteni finom! Azt hiszem, ha legközelebb Sopronban járunk, akkor is náluk fogunk enni.

Vasárnap reggeli után összepakoltunk és elindultunk haza, kicsit felemás érzésekkel, mert szívesen maradtunk volna még, csak ne hiányoztak volna olyan irgalmatlanul a csajok.

A délután játékkal telt és azzal, hogy megpróbáltuk a lányokat és magunkat is felkészíteni a hétfői ovi/munkakezdésre.

Anyuéknak köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy egy kis időt kettesben is eltölthessünk!