2013. október 7., hétfő

2013. február 23.

Délelőtt társasoztunk, rajzoltunk, babáztunk, elugrottunk boltba, aztán Anyuéknál ebédeltünk. Kettő körül tudtam letenni Pannit, aki elég nehezen aludt el, de nem engedtem, hogy fent maradjon, mert ötre mentünk a Táncházba. Nagyon jól érezték magukat a csajok, az első pár perc után felbátorodtak és igazán élvezték az egészet. Jó volt Lilust ennyire felszabadultnak látni. Megint volt ismerős is, két csoporttársuk is eljött. Gula Miklós remekül vezényli le a több mint egy órás foglalkozást, ért a gyerekek nyelvén. Az eljén kellett menni velük, de aztán már felbátorodtak, úgyhogy leültem és csak csodáltam őket, ahogy énekelnek, táncolnak, játszanak. Néha csatlakoztam, ha páros játékok voltak, mert Pannus lecsapott Lilie, Dorka meg pár nélkül maradt és nem állt párba idegen gyerekkel. Most végre Attila is el tudott jönni velünk, így ő is láthatta a csajokat. Megyünk jövő hónapban is.

A végén még elsétáltunk a ligetbe, megnéztük a korisokat, akik nem voltak sokan, de a lányok élvezték és legalább levegőztek is kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése