Dorka Lili Panna

“A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül.”

2014. október 26., vasárnap

Elefántnézőben

Amikor megtudtuk, hogy megnyílt az elefántház Veszprémben, nem volt kérdés, hogy hamarosan meglátogatjuk. Első körben péntekre terveztem, de az időjárás és az uram keresztülhúzta a számításaimat. Ma reggel a saját állatkánk otthonának rendbetételével kezdtünk, a csajok aktív segédletével, amitől hullott a hajam rendesen kicsit lassabban haladtunk a szokásosnál. Végül szerencsésen odaértünk a lovardába is, ahol a csajok nagyon vidámak voltak, még Lili is mesélt Móninak. Panka Lili elé ült fel a végén, nagyon élvezték mindketten.
Már "vakon" is megy :-)


A lovacskázás után autóba ültünk és Veszprémbe indultunk, a lányok a zsiráfot, az elefántokat és a játszóházat várták nagyon. Bejártuk azért az állatkert nagy részét, egészen jó idő volt, a lányok etettek őzikét, kecskét. Sok időt töltöttünk a zsiráfoknál, az elefántoknál és a majmoknál. A fánik éppen akkor kaptak enni, nagyon helyesek voltak ahogy megkeresték az elrejtett gyümölcsöt és legallyazták a hatalmas faágakat.
A csajok a végén egy órát játszottak a játszóházban, csatakosra izzadva rángattuk ki őket négy órakor.
Kicsit féltem, hogy hazafelé kidőlnek, de kibírták az utat ébren.










































2014. október 25., szombat

Hosszú, programdús nap

Reggel hétkor keltettem a csapatot, készülődtünk a kori pályára. Pankának nem volt kedve jégre lépni, így csak a nagyok képviselték a családot. Kicsit fáradtak voltunk, mert a péntek esti lefekvés elcsúszott, gumiztak, segítettek tortázni.




Sophie tortája

HUPP a bagolyfióka, aki félt a sötétben (kicsit lányosra igazítva)



A jégről a Tescoba mentünk, ahol megnéztük a Rubik roadshow-t, a lányok készítettek papírból Rubik kockát és tomboltak az Alma koncerten.





Innen hazaugrottunk a tortáért és az ajándékokért és indultunk unokatesót köszönteni, az ötödik szülinapja alkalmából.



Finomakat ettünk, a gyerekek játszottak, jól el is fáradtak, az enyémek így jártak hazafelé.