2013. október 7., hétfő

2013.04.14.

Hűha, két hete nem írtam, pedig azt hittem, csak egy héttel vagyok lemaradva.

























A rövid hét gyorsan elrepült, főleg a lányoknak, akik csak szerdától mentek oviba. Szerda délután megpróbálkoztunk a lézeres hajkezeléssel, de Lili nem engedte, lefogni meg nem akartuk. Attila megígérte, hogy soha többet nem viszi sehová. Este a kádban megígértem neki, hogy ha jövő héten engedi, akkor elmegyünk kettesben moziba. Ettől nagyon lelkes lett a kisasszony, reméltem kitart egy hétig és elég motíváció lesz a kezeléshez. Pénteken nem volt logopédia, mert Ágiék elutaztak, így nyertünk egy szabad délutánt a héten. Szombaton kicsit levegőztünk, délután pedig elvittem a jásztóházba a lányokat. Négy órán keresztül csúsztak-másztak-ugráltak, Panyó alvás nélkül, még nézni is fárasztó volt. Vasárnap délelőtt elmentünk az alcsúti arborétumba, mert már nagyon vágytam a szabadba. Egészen szép idő volt, bár hideg, de mozogtunk, így nem volt zavaró. Láttunk egy csomó mókust, sétáltunk egy nagyot a jó levegőn.
Ez a hét nagyon hosszú volt, minden napra jutott valami. Hétfőn a suliba kellett menni, lejelenteni, hogy még egy évet maradnak a csajok oviban. Kedd-csütörtök torna. Szerda Lilinek hajgyógyászat. Nagyon ügyes volt, az ölemben ülve, engedte a lézeres kezelést, igaz, hogy közben úgy kapaszkodott belém, hogy lehet, hogy lett egy-két lila folt a vállamon. Csütörtök-pénteken olyan rosszul voltam, hogy azt hittem összeesek valahol, de végigcsináltam mindkét napot, mindkét műszakban. Szombaton aztán már jobban voltam, Lilussal megnéztük a Croodék-at a moziban, tetszett neki, bár néha kicsit bújt. A többieket Anyuék elvitték Sóstóra csatangolni egyet az erdőben, hogy ők se maradjanak program nélkül. Nagyon jó fej szüleim vannak! Lili nagyon élvezte a külön programot és így nekem sem volt annyira lelkiismeretfurdalásom. Odafelé mondta is, hogy de jó, hogy most csak ketten vagyunk. Kicsit nézelődtünk még a Plázában, aztán Attila lejött értünk és elmentünk még hármasban vásárolni, hogy elnyújtsuk kicsit az „egykeséget”. Kapott egy csinos nyári kalapot is, ami neki is tetszik, és talán hordani is fogja, így nem ég majd le a bőre a fején. Ötre táncházba mentünk négyesben, jól érezték magukat a lányok. Kicsit családis volt a hangulat, sokan kirándulni mentek inkább a benti program helyett. Ott volt viszont a lányok csoporttársa, Réka, így nagyon vidámak voltak. Miután vége lett, még sétáltunk egyet, aztán Attilával jöttünk haza, aki közben fallabdázott. Jól elfáradt a csipet-csapat, este nem kellett sokáig altatnom.
Ma délelőtt Ildiékhez mentünk át, megnyitott a trambulin, aztán kicsit Másikmamáztunk és délután folytatták a lányok, ahol délelőtt abbahagyták az ugrálást. Miután hazajöttünk, még udvaroztak egy kicsit, amíg elkészítettem a vacsorát, aztán fürdés, így is negyed tíz lett, mire ágyba kerültek. Igaz egy rövid mese után már aludtak is. Lili elalvás előtt még kiszámoltatta velem, hogy hányat kell még aludnia, hogy újra én keltsem reggel.

Holnap a lányok csoporttársához, Borkáékhoz megyünk játszani, lányok nagyon várják már, számolták vissza a napokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése