2020. december 29., kedd

Eltelt

 a Karácsony és kettőt pislogunk itt lesz újra a suli/meló is.

Az ünnepek nyugasan teltek, Esztiék még a karácsony előtti hétvégén voltak itt, megdögönyöztük kicsit a legújabb rokont, nagyon cukker. Kicseréltük az ajándékokat, bekerültek a fa alá.

23-án ott ültünk a gép/tv előtt, hogy megnézzük a lányok előre felvett énekstúdiós karácsonyi gálaműsorát, szép indítása volt az ünnepnek. Nagyon jó volt, hogy nem adták fel a fiúk és bár nem lehettünk együtt, azért szurkolhattunk mindenkinek és láthattuk/hallhattuk a csipet-csapatot. A saját videóinkat megkaptuk ajándékba.

24-én én szokásosan a konyhában kezdtem a napot, a csajok Attilával díszítettek, egészen szép fát találtunk idén is. Cica érdeklődött, de szerencsére nem túl élénken. 




Az ajándékokkal betaláltunk, kivéve Lilusnál, aki semmi ötlettel nem segített és nem is örült maradéktalanul, de végül egészen lelkesen rakta ki a lámás/alpakás kirakót. Két nap alatt végeztünk az ezer darabbal.


Társasoztunk is sokat. Elsőként az Elbűvölő Magyarország kvízjátékkal. Sok kérdés még ismeretlen a lányoknak, de abszolút látszik, hogy amit már tanultak (történelem, irodalom, művészet) abban otthon vannak. 


Lili megkapta a Bűnügyi krónikák társast, ezt nagyon élvezi mindenki. 



Kapott mindenki rengeteg könyvet is, így olvasás is van szerencsére.


Holnapra tervezünk egy kis kirándulást, ha jó idő lesz elmegyünk Dobogókőre.

Nagyon örültek annak a pár szem hónak, rögtön mentek is hóbemert építeni.






Cicmók ma megkapta az ismétlő oltását és előjegyeztünk február 2-re 13:00-ra ivartalanításra.



2020. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!

Ez volt idén az én kedvenc ajándékom, szóval ezzel kívánunk nektek:


 Nagyon

Boldog

Ünnepet!


Meiszter család


„Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben.”

Juhász Gyula

2020. december 21., hétfő

Lassan mindenhová

 odaérnek a képeslapok, ahová feladtuk.

Sokan vissza is jeleztek, sikere volt a saját készítésű lapoknak.

A Lidlben vettem még ősszel, hatos csomagban, kis képeslap hátoldalú festővásznakat. Csajok a neten vadásztak karácsonyi képeket és festették meg a fontosaknak.

Nagyon szeretjük a hagyományos, kézzel írt, postán feladott lapokat. Szerintem soha nem érhet nyomába egy e-card.







Megnéztük

 a lányokkal az Ereszd ki a hangod! c. filmet. Maga a történet nem nagy szám, viszont érdekes dolgokkal is foglalkozik.

Hogyan tesz valakit a tv öt perc alatt ismertté nem feltétlenül a tehetsége miatt, hogyan lesz több tízezer követője a közösségi oldalakon, aztán hogyan dobják el öt perc alatt a tehetsége ellenére is és felejti el/utálja mindenki, aki imádta a róla kialakított képet.

Beszélgettünk erről kicsit a lányokkal, mostanában a suliban is fontos a népszerűség, ráadásul Dorkát piszkálják néhányan az osztályban amiatt, hogy jól tanul, szorgalmas.


2020. december 19., szombat

Téli szünet

 Végre, végre, végre!

Belehúztak a csajok decemberben és Dorka egyetlen becsúszott földrajz négyese mellett mindenkinek csak ötöse volt, így mondjuk kemény január elég nézünk, mert pár tantárgyból most négyes és ötös között állnak. Mindenesetre most pihenünk!

Illetve lesz egy kis olvasóverseny a nagyokkal, Afrika tabló Dorkával, meg edzés is, de ez akkor is lazább.

Pancsi már alig várja, hogy mehessen edzésre, minden nap nyaggat vele. Szerdai kötözésen mondták, hogy már nem is kell többet menni, aminek egy pillanatig örültem, aztán rájöttem, hogy valakinek akkor is meg kell csinálni és már mondta is tovább a doki, hogy anyuka is meg tudja csinálni. Éljen!

Mindhárom alkalommal nagyon kedvesek voltak velünk, pikk-pakk ment minden, nem kellett sokat várni és Panka meg egy hős, mert szó nélkül tűrt mindent!

Tegnap meg is ejtettük az első itthoni kötözést, miután Panni mondta, hogy vasárnap inkább a kórházba menne...

Pár pici ponton van még seb, a többi már gyógyult, szépen alakul.

Ma korit kell éleztetnünk, a cicának lesz még karácsony előtt emlékeztető oltása, aztán indulhat a nagy karácsonyi sütés-főzés.



2020. december 12., szombat

Igazán vége lehetne már ennek fos évnek

 Ma reggel Pancsival a baleseti sebészeten kezdtünk.

Az edzésre bekészített forró tea kiömlött a vádlijára mikor felemelte a táskát. Persze rajta volt a kori, két nadrág, így mire le tudtuk rángatni róla, jött vele a bőr is. Rohantunk a kórházba az ügyeletre, onnan átirányítottak minket a baleseti sebészetre. Nagyon profin ment egyébként az egész és mindenhol kedvesek voltak, tényleg csak annyit kellett várni, míg az előttünk lévő kijött és már mehettünk is be.

Kitisztították a sebet, kapott egy fájdalomcsillapító/hűsítő krémes kötést, hétfő délután kell mennünk kötözésre újra. A gyerek meg egy hős volt, még ő nyugtatott engem!

Nagyon kedves, fiatal doktor volt, megdícsérte, hogy milyen ügyes volt, mondta, hogy jó, hogy ezzel bejöttünk és már mehettünk is.

Szerencsére egészen jól van, reméljük gyorsan gyógyul. Már azon aggódik, mikor mehet edzésre...


2020. december 11., péntek

Mazska

 megkapta az oltását csütörtökön, féreghajtó tablettát, amit nem annyira szeretett volna megenni, de megküzdöttünk vele.

Két hét múlva ismétlő oltás és januárban jöhet az ivartalanítás.

Mostanra teljesen otthon érzi magát nálunk. Rengeteget játszik, rohangál, jókat alszik és egyfolytában enne.





2020. december 10., csütörtök

Ide nekem a szünetet

 de azonnal. Elegem van, nem kicsit.

Fáradtak vagyunk és nyűgösek. 

Tegnap este fél tízkor még matekoztunk Lilivel és nem azért mert akkor jutott eszünkbe... 

És akkor jött a : 

Zsuzsi kétszer annyi pénzt vitt magával az osztkirándulásra, mint Levente. Ha Levente 300Ft-al kevesebbet vitt volna akkor éppen feleannyi pénzt vitt volna mint Sanyi. Hárman együtt 5400Ft-ot vittek. Mennyi a pénzük külön-külön?

Na, ekkor mondtam hogy alkoholista leszek, bedobtam egy konyakmeggyet és elmentem lefeküdni. Persze előtte megcsináltuk a feladatot, mert hülyék és/vagy rendesek vagyunk.
Ma fél tízkor jönnek ki edzésről...
Mostanában egyre inkább azt érzem hogy valamit le kellene adni, mert ezt így nem lehet/kell csinálni. 
Ráadásul mindenhol most van hajrá, most kellene rátenni még egy lapáttal, de már nincs miből... 
Szóval jól fog jönni egy kis lecsendesedés, hogy átgondoljuk a dolgainkat, hogy annyi maradjon amit szívvel-lélekkel, örömmel lehet csinálni. 
Nem lesz egyszerű az biztos, de szükséges, legalábbis most ezt érzem. 
Aztán lehet, hogy ha pihenünk egy kicsit, máshogy látom majd. 


2020. december 7., hétfő

Hebe olvasóverseny - őszi forduló

 A suliban ajánlották Panninak az év elején. Mivel A Pál utcai fiúkat kellett feldolgozni az ötödikeseknek, beneveztünk, amúgy is kötelező olvasmány. A nagyokkal ugye már olvastuk, jártunk a Füvészkertben, nem volt ismeretlen a kisasszonynak. 

Az első fordulóban 50/50 pontot ért el Panka, sokat dolgoztunk vele, a másodikkal pedig még többet, mert ott kell beküldeni az olvasónaplót is. Lehetett választani a füzetes verzió és a lapbook között, mi az utóbbival dolgoztunk. 

Nagyon tetszett, kreatív, ötletes feladatok voltak, amik tőlünk is azt kívánták, hogy megmozgassuk az agytekervényeinket. A második fordulóban ráadásul már ott volt a nyomás is, hogy ha már az első ilyen szépen sikerült, akkor tegyük oda magunkat.








A nagyoknak is annyira tetszett, hogy csapatban beneveztek a téli fordulóra, így a téli szünetben sem fogunk unatkozni.