Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2016

Hangosztályok

Miután a lányok felkerültek a kórusba, Csilla néni megnézte, hogy ki melyik szólamba fog tartozni. Zongorakíséret mellett kellett az egész kórus előtt egyenként énekelni.
Lilus szoprán, Dorka alt.

Lili: ANYA, SZERINTEM ÉN IS ALT VAGYOK, DE MIKOR ÉNEKELNI KELLETT, ANNYIRA IZGULTAM, HOGY NAGYON MAGAS LETT A HANGOM.

Az ijesztő kűrruha

Ma koris szülői volt, többek között megszavazódott az év végi fellépésre a kűrruha az előkészítősöknek is.

Hazafelé a kocsiban mesélem a csajoknak, hogy lesz kűrruhájuk. Panka megjegyzi, hogy az neki nagy lesz.
Mondom, hogy rá fogják varrni.
Innentől teljes a kétségbeesés: DE AKKOR TÖBBET NEM LEHET LEVENNI?!?!

Lezárult a szeptember

Bár ugye a napi táska/házi ellenőrzés és tanulás miatt és a korábban lezajlott fogadó órák kapcsán képben voltam a lányok tanulmányi előmenetelével, megkaptuk a hivatalos értesítést is. Mára az összes tájékoztató füzet hazaérkezett.
Panka nagyon szépen indította az évet, magatartás, szorgalom példás, főtantárgyak 100%, készségtárgyakból kitűnően teljesített. Egy hónap után persze nagy következtetéseket nem vonnék le, de az biztosan látszik, hogy megérkezett ő ebbe az iskolás létbe rendesen, helyén van, lelkes, szorgalmas és nagyon élvezi a "nagylányságot".

Dodókának egy matek négyes csúszott be és magatartásból lett négyes, de neki vissza kell szokni a suliba, újra kell tanulni, hogy jelentkezni kell és nem beszélhet reggeltől estig, ahogy itthon tette. Menni fog ez neki, hiszen nagyon kötelességtudó, szabálykövető ő is, Csilla nénivel is meg kell találni a hangot, majd szépen ráérez, hogy mit lehet és mit nem, meddig mehet el.
A héten elég keményen kellett tanulnunk, mert í…

Hideg "téli" esték

Beköszöntött a hideg idő, vége a nagy csavargásoknak, egyre többet vagyunk a lakásban.
Előkerültek a társasok, kártyák, kreatív készletek.









Teázunk, forró csokit iszunk csokifondüvel :-) és bekapcsoltuk a fűtést is.


Készülnek a kelt tészták, egyre gyakrabban igénylik a meleg vacsorát a csibék.


Panni elsős fotózás

Szeptember 28-án volt Panniéknak a suliban szokásos, elsős-olvasókönyves fotózás. Szerettem volna tesós képeket is, de Lili nem volt hajlandó közreműködni benne, azt mondta neki bőven elég lesz a saját osztályával fényképész elé állni.
Nem erőltettem, így csak Dorkáról és Panniról készültek nagyon szép képek.





Körbetekertük a várost

Kihasználva az utolsó meleg őszi hétvégét, hatalmas bicajozásra indultunk a lányokkal. Elmentünk a Koronás Parkig, ahol játszottak egy nagyot.
Aztán átmentünk a Deák Ferenc utcába gesztenyét szedni, vagy tíz kg-t cipeltettek haza velem a mancik.
Itt még játszótereztek kicsit, aztán sötétedés előtt hazaindultunk. Nem kellett őket ringatni este :-)