2014. április 29., kedd

Meglepetés

Amikor tegnap megkérdeztem Pankát, hogy jól érezte-e a magát az oviban, akkor legnagyobb meglepetésemre rávágta, hogy IGEN.
Aztán ma reggel kiderült, hogy valószínűleg csak véletlen volt, mert amikor Attila be akarta terelni a csoportba, elszaladt.


A holnapi napot már talán kibírja és aztán jön a jó világ neki, mert Anyuék viszik a négy napban Tamásiba.
Tavaly megígérték neki, hogy őt is elviszik majd egyedül és egyelőre nagyon lelkes, aztán majd meglátjuk.

Az ikrekkel sem fogunk unatkozni, mert tervezzük a május elsejét. Ha az idő lehetővé teszi, megpróbálunk elmenni négyesben bicajozni is.
Szombaton lesz kori, vasárnap lovaglás a program.

2014. április 28., hétfő

Tényleg elsősök lesznek

Ma hivatalossá tettük a dolgot és beiratkoztunk, így egy nappal a hetedik szülinapjuk után a kislányaim megkezdik majd az első osztályt.

Jelentkeztünk az emelt szintű ének-zenei képzésre és felvételiztek is a lányok nagy hirtelen. Dorka nagyon ügyes volt, bátran szerepelt, Lili a szokott formáját hozta, az ölemben ült, de két dalt is elénekelt és megcsinált mindent amit kértek tőle, csak nagyon bátortalanul. Dorkát nagyon megdicsérte a tanító néni, hogy milyen mélyre le tudott menni a dallam visszaéneklés közben és azt mondta nekem, hogy nagyon különleges hangszíne van, így gyanítom egy énekkarosom mindenképpen lesz.


Áron és Emma 1 évesek








Fel kell jegyeznem, hogy reggel 7:22-ig aludtak a gyerekeim, ez nagy szó, mert mostanában fél hét körül keltek rendszeresen azon az egyetlen napon is, amikor pihenhetnénk kicsit tovább. Így én is viszonylag frissen indultam neki a napnak, bár mostanában úgy érzem, hogy két napot simán végig tudnék aludni egyfolytában. Délelőtt nyuszizással és játékkal telt, aztán készülődtek a csajok a lovardába. Anyuékkal mentek, így kicsit össze tudtam kapni a lakást. Attila szüleinél ebédeltünk, aztán hazajöttünk átöltözni, hogy ne lovas cuccban menjünk babalátogatóba. Nagyon régen láttuk már az ikreket, hatalmasat nőttek azóta. A lányok kb. negyed óra babanézegetés után elkezdtek inkább a bébijátékokkal játszani. A kicsiknek nagyon tetszett a játszóasztal, ami még a lányoké volt és ebben a korban kezdték el használni. Ajándékba kicsit nagyobbaknak való játékot vittünk, Duplo-t, mert igaz, hogy másfél éves kortól van, de nem akartam hatszázadik babajátékot vinni. Olyan hamar belenőnek. Nagyon kis barátságosak voltak és olyan nagynak látszottak a mieink mellettük.

2014. április 27., vasárnap

Szabad szombat

Ahhoz képest, hogy ez a hét csak négy napos volt, eléggé vártuk már a hétvégét mindannyian. Attilának és nekem a munkában jött össze sok minden erre a hétre, Panka továbbra is utálja az ovit és most már a nagyok is elkezdték, hogy unalmas, nem szeretik. Kifelé áll már a rúdjuk nagyon :-)
Minden délután nyusziztunk, az az első, amikor hazaérnek, hogy futnak be Bogyóhoz, így az udvarra elég későn jutunk ki, de szerencsére meleg a levegő és világos van már sokáig. Délutánonként sokat olvastunk, új könyveket hozott a nyuszi. Turbuly Lilla: Talált szív c. meséje telitalálat volt, nagyon kedves történet, aranyos rajzokkal kiegészítve. Panka (és a nagyok is még mindig) szívesen hallgatja Pipacska és Kockapaci kalandjait, amire az én korosztályom, gyerekkorából emlékeztet. Érkeztek még Bogyó és Babócák és tesóméktól rajzolós és színezős füzetek. Ezeket is szívesen forgatják a csajok.
Esténként pedig Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton c. könyvét olvassuk, ami már a második rész és mindhárom csaj nagy érdeklődéssel olvassa, emlékeznek mindenre, nagyon képben vannak, még Panni is.
Pénteken megkaptam az oviból a lányok papírját, amellyel beírathatom őket első osztályba. Első osztályba!!!
Szombaton reggel a jégen kezdtük, Dorka már nagyon hiányolta. Panka kicsit nyafka volt az elején, de aztán belejött, bár ő a feladatok helyett szívesebben csúszkálna csak úgy a saját kedvére, így néha komoly tárgyalókészségről kell tanúbizonyságot tennem, hogy fenntartsam az érdeklődését az óra iránt. Néha úgy érzem, hogy akár túsztárgyalónak is elmehetnék :-)






halacska

hátrafelé kori - anyavarázsló a mágikus erejével tolja a lányokat
Bevásárlás után nyuszkát tettük rendbe, és anyuéknál ebédeltünk. Pankát elaltattam, a lányokkal rajzolgattunk és már készülődni is kellett a táncházba. Dorka nagyon ügyesen végigtáncolta az egészet, Lili és Panni az elején nagyon szégyenlős volt (régen voltunk már), de a végére belejöttek. Kicsit túlságosan is. Volt jó pár Lepkés kisgyerek, ott volt Borka, Ádi és Andris (Dorka nagy boldogságára) Réka és Gergőci. Készítettünk szélforgót a kézműves sarokban, ettünk zsíros kenyeret, lila hagymával, negyed nyolc után indultunk haza. Borkáék még bejöttek meglesni a nyuszit, vacsi, fürdés, Attila mesélt, és mire felmentem énekelni, Dodó már aludt is.

Fehér Liliomszálam a kör közepén



kicsit élvezi :-)




Miklós tuti részesedést kap a takarítóktól

Réka és Dodó



itt már a felnőtt táncház zajlik

2014. április 26., szombat

Miért jó az eső?

Mert lehet utána csigafutamot tartani a csúszdán :-)




Este alig tudtam behajtani őket az udvarról. Összeszedték a csigákat egy vödörbe és be akarták hozni a lakásba. Pankának mondtam, hogy leteheti az ajtó mellett kívül. Mint utóbb kiderült ez sem volt túl jó ötlet, mert a csigák nekiindultak az ajtónak is, így hétvégén csigaszart vakartam...

2014. április 23., szerda

Kislány kisnyúllal






Rossz passz

Amikor egy rosszul induló nap után már a harmadik partner üvölt velem a telefonban ès mèg csak dél van, akkor már nem őszinte a mosolyom.

A túl nagy csend általában bajt jelent...

...de azért vannak ritka esetek, amikor mégsem. Ezt kaptam a csajoktól este. Teljes egyetértésben dolgoztak rajta húsz percet.
Még havat is készítettek kozmetikai vattából.

2014. április 22., kedd

2014 Húsvét

Vasárnap már fél hétkor fent csicseregtek a nagyok, és  ahol ket gyerek ebren van, ott nem alszik sokáig a harmadik sem. Legalább sokat tudtak játszani Szofival, akinek nagyon tetszett a nyuszka, így volt dögönyzés rendesen. Közben Anyu telefonált, hogy tereljük el a csajokat az ablaktól, hogy a "nyúl" el tudja dugni az ajándékokat a fűben. A gyerekek annyira belemelegedtek a játékba, hogy nem is akartak kimenni az udvarra, hiába  győzködtük őket, így nekünk kellett véletlenül észrevenni az ablakból, hogy történt valami a kertben. Volt nagy öröm, mert megérkeztek a vágyott joghurtbabák is, sok minden más mellett.
Amíg a csajok az ajándékokat bontogatták, én elkezdtem készíteni a sütiket a locsolóknak, aztán együtt megfestettük a tojásokat. Ebédre Attila szüleihez mentünk, ahová természetesen vinni kellett Bogyót is, aminek én nem örültem, lévén, hogy még nem kapta meg az oltást, és nem is szobatiszta, de a többség leszavazott.







Délután a Köfém sportcsarnokba mentünk a Riska fesztiválra. A lányok nagyon élvezték, jó volt az Alma koncert, első sorban csápoltak, táncoltak. Aztán ugráltak egy csomót a játszóvárakon. Ettek túrórudit, vigyorogtak egész végig. Negyed órásak voltak a játszós részen az alkalmak és kicsit féltem, hogy mi lesz, ha ki kell menni, de mindig meg tudnak lepni, mert egy szó nélkül húzták a cipőt, mikor szóltam, hogy lejárt az időnk. Az utolsó körre érdemes volt befizetni, mert ahogy gondoltam a végén már nem hajtották ki a gyerekeket és közel fél órát tomboltak hazaindulás előtt.





első sorból

élvezték nagyon - sokadszorra is

Nád a házam teteje - Riskákkal


Hétfőn reggel így vártuk a locsolókat. Igazából a családon kívül csak ketten voltak, Pannika csoporttársa a Tomi és barátaink kisfia Lackó. Tomika kb. háromszor kergette végig a lakáson Panyót, mire hagyta magát meglocsolni, mert szégyenlősködött a szentem :-) A nagyok viszont profik voltak, még a verset is elmondták, amit tanultunk. 

Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél, 
Én is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.






répaföld

Franciasalátával töltött "répa"

Répatorta

készültünk a locsolóknak is meglepetéssel

hímes tojás




A locsolkodás után a négy csaj még játszott egy jót a kinect-tel, nagyon élvezték.
Anyuéknál ebédeltünk, aztán Szofiék sajnos hazaindultak. Mi elvittük a csajokat a Rió2-re, Dorkának és Panyónak ez volt az első mozis élménye. Nagyon tetszett nekik.
Utána kisütött a nap, így sétáltunk egy nagyot a belvárosban, kúttól-kútig, szökőkúttól-szökőkútig, alig tudtam lebeszélni az aprónépet, hogy belemásszanak a vízbe. Kaptak fagyit is, jó nagy adagot, amit nem is bírtak megenni végül.
Attila még elvitte Dorkát és Pannit a Haleszba játszóterezni egyet. Lilivel addig összerántottuk kicsit a lakást.
Hamar fürödtünk és volt aki már a meseolvasás alatt elaludt.