2014. március 6., csütörtök

Szülői tájékoztató a Kossuthban

A gyereknek a tornateremben volt foglalkozás, amíg a szülőket tájékoztatták az iskoláról/beiratkozásról és bemutatták a tanítónéniket. A lányok nagyon élvezték,  mesét olvastak fel nekik az elején, egy dzsungelben jártak és különböző feladatokat kellett nekik megoldani, futottak, szakadékot ugrottak és mindenféle állat bőrébe bújtak.
Nekem nagyon szimpatikus volt a tájékoztató, úgy érzem, hogy jól választottunk, jó helyen lesznek a lányok, sokat tesz az iskola azért, hogy jól érezzék magukat a gyerekek.
Külön öröm nekem, hogy a Meixner módszerrel tanítják majd őket olvasni, mert mindkét csaj járt logopédiára és a beszédhibás gyerekeknek nagy segítség ez a fajta oktatási mód. Ráadásul nem is lesz nekik teljesen idegen a dolog így, hiszen a magánhangzókat pl. szájtartás alapján fogják tanulni tükörrel, és ez ismerős lesz a logopédia foglalkozásról.
Lehetőség lesz emelt szintű énekre járni, majd meglátjuk lesz-e kedve/tehetsége a csajoknak.
Órarendbe építve meglesz a heti öt testnevelés, ami ugye sajnos emel az óraszámon, de a mozgás fontos szerintem. Most tavasszal kezdik felújítani a tornacsarnokot és a kis udvart, ami a játszóteres rész, úgyhogy, mire mennek a lányok, addigra szép lesz.
Az általános rész után a tanítónénik is beszéltek kicsit magukról és az oktatásról. Amit még nem döntöttünk el, az a hit és vallásoktatás ill. erkölcstan kérdés. Mi ugye nem vagyunk vallásosak, de alapjába véve nem bánnám, ha a lányok megismerkednének vele, úgyhogy még nem zártuk ki ezt sem. Jövő hétfőn lesz tájékoztató, ahol jelen lesz a katolikus ill. a református egyház képviselője is, de nekünk uszodás napunk van akkor.
Beiratkozás: április 28-29-30, mindjárt itt lesz.
A közös rész után odamentem a tanítónénikhez is, lejelenteni a gyerekeket és pont hozták is fel a csajokat a foglalkozás végeztével, így ők is bemutatkoztak.
Az ikerfiúkat, Ádit és Andrist végül nem választják szét, ők Dorka osztálytársai lesznek, ha minden jól megy, ahogy Lilla is. Lilinek egy kedves csoporttársa Szűcs Dóri jut, nagyjából hasonló a mentalitásuk is, szerintem jól meglesznek. Egymás melletti osztályban lesznek a csajok, tehát közel lesznek, szünetekben találkoznak, remélem jót teszünk velük a külön osztállyal.
Mióta én eldöntöttem és letisztultak bennem a dolgok, megnyugodtam, azóta a csajok is tényként kezelik, nem ellenkeznek, elfogadták a dolgot. 
Azt nem mondom, hogy nagyon várják/emlegetik az iskolát, mert az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk valamelyik nap.

ANYA, A BALLAGÁSKOR NEKÜNK IS EL KELL MENNI?
Igen, kicsim, el kell.
DE AZ MÉG NAGYON SOKÁ LESZ, UGYE?

Azért nagy ellenállás nincs, nyári szünetben majd szépen átrendezzük a szobájukat, hogy legyen mindenkinek tanulósarka, kapnak széket az íróasztalhoz, szépen folyamatosan beszerezzük a szükséges dolgokat, hogy meglegyen a ráhangolódás. Szuper ötleteim vannak, remélem mindegyikre lesz időm. Megpróbálunk a leendő osztálytársakkal a nyáron is kapcsolatot tartani és nagy reményekkel vágunk majd neki a 2014/2015-ös tanévnek.

3 megjegyzés:

  1. jajj, én már most izgulok! :))

    VálaszTörlés
  2. Az ötleteket pedig nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is ott a zabszem :-)
    Ma délután végre alkotni fogunk, bár még nem suli témában, de lassan felélesztjük az alkotós blogot is a téli álomból.
    Megosztom majd a sulira hangolódós/szobaátalakítós ötleteket/terveket is folyamatosan.

    VálaszTörlés