2014. március 15., szombat

Jég velünk

A szombat reggelt szokásosan a jégen kezdtük. Szerencsére időben érkeztünk és Pankának még szabad volt a rózsaszín korcsolya, mert az fontos. Egyébként megéri, mert nagyon ügyes benne, nem győzök csodálkozni. Kopog, csúszik, halacskázik, páros lábbal ugrik a jégen, sőt ma már a hátramenetet gyakorolták. Ma volt harmadszor a jégen és megcsinál mindent, amit kérnek tőle. A nagyok meg már szuper ügyesek és nagyon szeretik csinálni.









Kori után a belvárosba mentünk, ahol elvileg a huszárok egy órás bemutatóját néztük volna meg, ha nem rendelik fel őket Budapestre. Így maradt négy huszár négy lóval és a sétalovagoltatással. Persze Dorkát és Pannit nem lehetett lebeszélni, hiába mondtuk, hogy holnap úgyis lesz lovaglás, ahol fél órát ülhetnek a lovon és még sorba állni sem kell, de a huszár az huszár, nincs kecmec. Viszont nagyon fegyelmezetten, egy hang nélkül sorban álltak.



A városban reggeliztünk és játszottak is egy kicsit a csajok.

 tolja
húzza

Itthon kertészkedés és homokozás volt még délelőtt. Fűszerkertet készítettünk, műanyag flakonból fűfejeket. Oregánó, kakukkfű és rozmaringhaja lesz majd az emberkéinknek. 





Elvileg ezek hamarabb kibújnak majd, mint ahogy a kukacunk szőrösödik, azzal ugyanis rettenetesen megszívattam szegény csajokat, utólag néztem meg, hogy 3-4 hét, mire a metélőhagyma hajtani kezd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése