2014. március 29., szombat

Élménynap

Reggel korcsolyázni mentünk, szuper volt, mert nagyon kevesen voltak kivételesen. Már csak április 30-ig lesz sajnos jég, nyáron átnyergelünk majd a görkorira azt hiszem. Kori után megejtettünk egy gyors bevásárlást és Attila kidobott bennünket Börgöndpusztán az állatsimogatóban. Ott töltöttük a délelőttöt, amíg Attila itthon dolgozott a nagyok ablakán. Lecsiszolta, lefestette, szép lesz újra.
Mi remekül éreztük magunkat megint, vannak új állatok, nagyon jó idő volt szerencsére.












 A lányok szerint ő pipe a kakas és pipe népmeséből és itt nem is kökényt, hanem vadkörtét nyelt :-)























Lili jól elfáradt, így Anyuéknál az ebéd nem sikerült éppen a legjobban.
Ebéd után az összes gyerekem elaludt. Az összes! Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Egy pillanatra át is futott rajtam valami rossz érzés Lilivel kapcsolatban, de aztán elhessegettem. Negyed négykor kakaóval ébresztettem a társaságot, csinibe öltöztettem őket, és elindultunk az Alma koncertre. A Művészetek Házánál bevettük még Lillát a társaságba és bevonultunk a terembe. Először leültünk a harmadik sorba, de aztán bemelegedtek a csajok és elvonultak táncolni. Lili kivételével, aki szó szerint melegedett és fél óra után már a csillogó szemeiből is láttam, hogy lázas. Azért ő is bulizott egy kicsit az ölemben, de mikor elindultunk hazafelé már mondta, hogy fáj a feje. Itthon majdnem harminckilenc fokos lázat mértem neki, most lázat csillapítunk és meglátjuk, hogy holnap kell-e ügyeletre menni, vagy kibírjuk hétfőig, a saját doktor nénink rendeléséig. Ezt a részt kihagytuk volna a mai napból...











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése