2014. március 2., vasárnap

Sára-tanya

Ha vasárnap akkor Sára-tanya és lovak, cicák, Móni néni, Feri bácsi.
Múlt héten jól szorítottunk a kórházba került Feri bácsinak, mert szerencsére jobban van, olyannyira, hogy Dorkával sokat dolgoztak ma. Dorka elengedte a nyeregkápát és már csak a szárat fogja. Először furcsa volt neki, valószínűleg Ginának is, mert a szárba kapaszkodva párszor megrángatta a száját a kisasszony, mire ráérzett a dologra. A lábára nagyon kell figyelnie, mert sokszor előre csúszik és akkor máris nehezebben emelkedik. Lesz még mit gyakorolni, de nagyon igyekezett, még a száját is összeszorította annyira koncentrált. Édes volt.
Lilike is sokat ügetett, élvezte nagyon.
Panka ez alatt cicázott és szoros barátságot kötött Forte-val, akit csak Foltinak hív. A barátság megkötésében két szál répa is komoly szerepet kapott :-)
Nyárra, ha minden összejön, tervezünk egy hét lovastábort a nagyoknak a tanyán. Persze nem fognak még ott aludni, de a bejárós szerintem már belefér. Teljesen megbízok Móniékban, ezért a lányok is, a lovakat imádják, csak Pannit nem tudom, hogyan fogjuk itthon tartani.

















A délelőtt és a délután egy részét az udvaron töltötték a lányok, találtak a sóder ásása közben egy rozsdás drótot, ami horgonyra emlékeztette őket, és ki akarták ásni az egész elsüllyedt hajót, amiből délutánra már múmia lett. Képzelőerővel nincs gond!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése