2014. március 24., hétfő

Medvepark és Süsü az Auchanban

Vasárnap reggel Lili hatkor kiabált, hogy le szeretne menni. Próbáltam rábeszélni, hogy bújjon be még egy kicsit a mi ágyunkba, de sürgős rajzolni valója támadt és menni kellett. Kicsit kómás voltam, de elindítottuk a napot. Fél nyolcra már mindenki ébren volt, és nekiálltunk macikat készíteni, anyuéknak ajándékba. Készült könyvjelző és harmonika mackó. Ügyesek voltak nagyon a csajok. A Libri.hu-n akció van kreatív füzetekből, onnan válogattam a múlt héten hét könyvecskét, amik tegnap megérkeztek és nagyon helyes dolgok vannak benne. Társasoztunk, kártyáztunk, aztán kimentünk az udvarra. Imádom ezt az időt, még nincs nagyon meleg, mint nyáron, órákat el tudnak bogarászni a lányok. Játszottak a Manókkal és a manólakkal. Gyorsan főztem ebédet is, amiből nagyon jó ízűen ettek. Ebéd után felkerekedtünk és elmentünk az Auchanig, ahol találkozni lehetett Süsüvel a sárkánnyal. Lefényképeztem őket Süsü ölében, színeztek, horgásztak és végigálltuk a sort az arcfestésnél is. Közben odakint szakadt az eső.

 











Miután hazaértünk azért elcsaltuk még Lillát egy kis szabadtéri programra is.




Szombaton a reggel Anyuék kijöttek a pályára megnézni a csajokat koriórán. Innen indultak tovább velük Veresegyházára a Medveotthonba. A lányoknak nagyon tetszett és bátran etették a macikat.













A macik után még rokonlátogatóba mentek, így jó későn értek haza. Mi addig alaposan rendbe tettük a házat. Ablakot pucoltam az emeleten, Attila kijavította a lányoknál a keretet. Hűtőt takarítottam, felmostam mindenhol. Készítettem a csajoknak egy kis meglepetést. Lidl-be vettünk múlt héten kis kerámia manókat, most nekik készült cserépből házikó, fából hinta, fa korongokból járda. Még tervezem bővíteni a dolgot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése