2014. március 30., vasárnap

Ügyelet, kórház, otthon

15:00
Hát ezt a napunkat biztosan nem így képzeltük.
Éjjel kettőkor Lili lázasan ébredt, átvittem hozzánk, lázat csillapítottunk, kínlódtunk reggelig. Délelőtt lázcsillapítás és hűtőfürdőzés mellett 39,2 alá nem sikerült letornázni a lázát és amikor dél körül negyven fokos lázzal sírt a kanapén, akkor az ügyelet mellett döntöttünk. Vírusfertőzés, néztek vizeletet, kezd kiszáradni, gazdagabbak lettünk egy kórházi felvételi papírral. Szegény Lili teljesen kétségbeesett, az infúzió és a bent alvás hallatán, és nem tagadom én sem voltam felhőtlenül boldog. Becsattogtunk a kórházba, ahol szerencsére ismerősbe botlottunk és előadtuk a bánatunkat, miszerint mi nem igazán szeretnénk maradni, Lili fűt-fát ígért, hogy inni fog. Végül a doktornővel egyeztetve hazajöhettünk úgy, hogy estig meg kell innia másfél liter vizet, ha nem sikerül, akkor jelentkeznünk kell a kórházban.
Sajnos egyelőre a víz áll nyerésre, pedig az egész család azon küzd, hogy igyon. Most éppen lejjebb ment a láza a bent kapott gyógyszertől, evett is pár falatot, talán átvészeljük az estét/éjszakát.
18:00
láz 39,3, kb 7 dl folyadék
20:30
láz 38,1, 1,5 l folyadék
Nagyon keményen küzdött, hogy lemenjen és bent is tartsa, de sikerült! Örülök, hogy bevállaltuk itthon és nem kínoztuk a kórházban, még nem vagyok teljesen nyugodt, de talán most már nem lesz semmi baj!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Judit!
    Régóta olvaslak Benneteket, de eddig nem írtam. Viszont a mai sztoritok rémesen hasonlít a Tiétekre, igaz, mi a siófoki kórházba látogattunk.
    Jobbulást Lilinek! Neked/nektek pedig kitartás!
    Üdv: Móni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Móni!

      Köszönjük szépen! Jobbulást Nektek is!

      Judit

      Törlés