2014. január 10., péntek

Első munkahét az évben

A hétfői kezdés gördülékenyebben ment, mint gondoltuk, senki sem sírt, pedig Pannitól azért bevallom számítottam rá a két hét kihagyás és azután, hogy este hosszan szorongatott és kérte, hogy nagyon siessek érte. Egészen vidám volt, amikor mentem érte.
A nagyoknak kedden már volt tánc, Timi szerint nagyon ügyesek voltak főleg Lili. Érdekes, hogy Dorka sokkal lelkesebb, bátrabb, de szinte minden mozgásformában, amit kipróbálunk Lili az ügyesebb. Ezért is jó lesz a külön osztály, biztosan ott is lesznek Dorkánál ügyesebbek tornában, de legalább nem a testvére lesz az.
Szerdán megkezdtük az úszást is. Lili ezt élvezi a legkevésbé, de ahhoz meg én ragaszkodom, hogy szabályosan megtanuljanak úszni, aztán ha nem szeretne tovább járni, nem fogom erőltetni.
Csütörtökön Ildiéknél voltak, mert tovább bent kellett maradnom. Nagyon jól eljátszottak megint négyesben, egészen meglepődtem, amikor mentem értük.
Pénteki program ismét úszás. Alapvetően nyugodt hét volt, Panninak hét közepe táján eltűnt a melegítőnadrágja, gondolom valaki elvitte, pedig a jele is bele van hímezve. Lányok egészen jól vették az évkezdést. A héten bábszínház is volt az oviban, Holle anyó, nagyon tetszett nekik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése