2014. január 1., szerda

Szilveszter 2013

Először is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Délelőtt kicsit rendbe szedtem a lakást, azután Attila szüleinél ebédeltünk. Nem indult túl jól a nap, mert Dorka megsértődött valamin, amit Attila mondott neki és nem volt hajlandó eljönni velünk. Anyut kértem meg, hogy nézzen rá pár perc múlva és vigye át magához. Ebéd után hazajöttünk érte és elugrottunk még boltba, aztán felszedtük a többieket. Elhoztuk az Agip-os macikat, éppen három féléből lehetett még választani. Itthon gyorsan bekevertem a kelt tésztát a négylevelű lóheréhez, megfürdettem a csajokat, akik csinibe öltöztek, aztán jöttek is Anyuék. Kicsit játszottunk, koccintottunk, beszélgettünk, aztán mentek, mert a kutyák félnek a petárdázástól. Csajokkal előttük az összes szerpentinspray-t, néztünk egy kis mesét, társasoztunk, lufikkal labdáztunk, táncoltunk. Panka fél tizenegykor teljesen bepörgött és fél tizenkettőkor már teljesen önveszélyes volt, mert alig élt, esett kelt, így gyorsan előkaptam a Puszedli és Habcsókot és elkezdtem mesélni. Éjfél előtt tíz perccel Panyó és Dorka kidőltek a nappaliban a padlón.













Lili fájlalni kezdte a hasát, én naivan azt hittem, a fáradtságtól. Éjfél után felcipeltünk az alvókat az ágyba. Lili saját lábán jött, de az ágyban közölte, hogy úgy érzi hányni fog. Felültettem és lejöttem a lavórért, de késő volt, így visszafelé már a felmosóvödörrel mentem. Mire kitakarítottam a szobát, addigra Lili ájulásszerűen elaludt. Remélem nem lesz semmi baja, csak túl sokat evett össze-vissza. Attila szerint hat évesen megvolt a gyerek első hányós bulija. Remélem nem is lesz több...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése