2014. június 9., hétfő

Sportos hétvége

Szombaton tíz körül a lányok elindultak Jánossomorjára Esztiékhez, anyuékkal. Mi Zsófival kiegészülve elmentünk kerekezni egyet. Megkerültük a Velencei-tavat, megnéztünk a nemrég átadott bicikli utat és a Velence kapuját. Mindkettő klassz lett. 45 km-t tekertünk végül, kettő óra negyven perc alatt és éppen megérkeztünk Ildiékhez, mire készen lett a bográcsban a gulyás, utána volt még lángos is, így gyorsan be is pótoltuk az elégetett kalóriát :-)
Kis pihi után vásárolni mentünk, Bogyesz kapott egy hámot, a lányok este már lelkesen sétáltatták a kertben. Ami nagyjából annyit tesz, hogy a nyúl lecövekel az első útjába eső fűcsomónál és eszik.



Miután a csajok hazaérkeztek, még fürödtek egyet Ildiéknél.
Vasárnap fél tízre mentünk a belvárosba, ahol tízkor kezdődött a TESZ futás. Dorkával indultunk csapatban, ahogy tavaly is, sajnos csak három fős lehet a csapat. Tízkor rajtolt a Depónia futás, ahová egy-egy összetaposott PET palack volt a nevezési díj. Mivel Lili reggel kitalálta, hogy ő is szeretne futni, így itt indultam el vele, nevezni még Panni is nevezett, aztán a rajt előtt elment a bátorsága. Lilivel futottunk, átvettük a pólókat, müzliszeleteket. Lili és Panni maradtak Anyuékkal, akik kijöttek segíteni és Dodóval beálltunk a következő rajthoz. Dorka az első sorba szeretett volna állni és egyszer csak odajött hozzá Miklósa Erika, hogy beállhat-e ide hozzá. Nagyon kedves volt, megkérdezte, hogy mennyit fog futni és még egy közös fotót is készítettet vele.
Közben baromi meleg lett és teljesen bemerevedtek az izmaim az állás miatt, így én speciel alig bírtam lenyomni a második 1,2 km-t. Dodó és Attila rám vertek húsz másodpercet és Dorka nagyon boldog volt, hogy megelőzött. Innen rögtön a loviba rohantunk, ahová tizenegyre voltak beírva a lányok. Nagyon ügyesek voltak, főleg Dorka fejlődött látványosat.


Attila szüleinél ebédeltünk és a napot Ildiéknél zártuk a medencében. Este hideg dinnyét ettek a Mancik.

Vasárnap komoly munka folyt, nagytakarítás, mert a lakás már gyalázatos állapotban volt. Délután ismét a medencében lazítottunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése