2014. június 4., szerda

Nagyon várom már a nyaralást

Ránk férne a pihenés, mindenki fáradt.
Vasárnap Anyuék vitték a csajokat lovagolni, utána pedig anyósékhoz, így Attilával loptunk magunknak egy kis időt és elmentünk kettesben moziba.
Délután kivittük a csajokat a Haleszba. Futottunk, Dorkával készülünk a vasárnapi TESZ futásra. Simán lefutotta az 1,2 km-t, nem lesz gond. Amíg mi felváltva futottunk még Attilával, addig a csajok bicajoztak, játszótereztek, majd hazaindulás előtt Lili és Panni is kitalálták, hogy ők is futnának egy kicsit. Elmentem velük még egy körre, Dorka is bevállalt még egyet, és Panka is lefutotta az első kilométerét egyben. Nagyon édes volt, ahogy elszánt fejjel kapkodta a kis lábait.
Hétfőn úszni mentünk, Panka is bent volt végig, Lili nagyon ügyes volt, Dorka is sokat fejlődött, de egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem az ő sportja, inkább futó alkat és azt jobban is élvezi.
Kedden táncbemutató volt a csajoknak, Lili ugye tavaly nem állt ki, idén megígérte, Timi is adott neki feladatot, a matróztáncban ő volt az árbóc. Kicsit féltem, hogy mi lesz, de ott volt, csinálta és a kezdeti megilletődöttség után még élvezte is. Nagyon ügyes volt, nagyon szépen mozog. Dorka rengeteget fejlődött tavaly óta, szépen dolgozott, sokat lazult, finomodott a mozgása. Nagyon jót tett a lelkemnek a múltkori kihagyott kiállításmegnyitó és Márti néni pénteki beszéde után, hogy Lili ki mert állni ennyi ember elé és tényleg jól érezte magát, szerintem neki is jó érzés volt, hogy megcsinálta.
















Lassan tényleg lezárul az óvodai év.
Anyuval hazavittük a csajokat én pedig rohantam tovább Ildivel az első szülői értekezletre, ami igazából leginkább arról szólt, hogy mit kell beszereznünk majd az iskolakezdésre ill. időpontot egyeztettünk egy Difer tesztre, amire be kell vinni a gyerekeket még ebben a hónapban.
Ma csak Lili kitartásán múlt, hogy eljutottak Okoskodóba, mert én legszívesebben hazafelé indultam volna az oviból, de Lili ragaszkodott hozzá, hogy menjünk és teljesen igaza is volt. Ráadásul óra végén Márti megnyugtatott, hogy minden teljesen rendben van Lilivel, okos, ügyes, és igaz, hogy félénk, de itt is fel lehetett oldani pár óra után, az iskolában is menni fog a tanító néninek. Úgy legyen. Este még epermisut készítettem a holnapi nyuszis kerti partyra, amit megmondom őszintén testem-lelkem nem kíván...
A lányok június 20-ig járnak oviba, 21-én indulunk nyaralni.
Mondtam már, hogy alig várjuk?!?!


3 megjegyzés:

  1. Miért kell a difer teszt ilyenkor?nálunk az oviban májusban elvileg leteszteltek őket....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk az oviban nincs, azt sem tudta az óvó néni mi az, amikor tegnap említettem neki.
      Azért csinálják meg szeptember előtt, hogy a tanítónéni találkozzon minden gyerekkel személyesen egy kis időre ill. hogy fel tudják mérni, hogy milyen képességű/összetételű osztályuk lesz. Legalábbis ezt mondták a szülőin.
      Hogy van Réci?
      Nem engednek el táppénzre?
      Okoskodó óvónénit biztos felrúgtam volna a holdig, másrészt azon akadtam ki, hogy miért nem vitték el a kórházba, szerintem ez kötelességük törésgyanú esetén azonnal.

      Törlés
  2. Ez a szokás, hogy telefonálnak, ha van valami komolyabb. Ha kisebb gond van, az ki sem derül, csak ha anyu megy a gyerekért....
    Táppénzen vagyok, eljöttem, kénytelen voltam.
    Remélem, az eredményekből nem vonnak le messzemenő következtetést.....

    VálaszTörlés