2014. június 11., szerda

Hosszú napok nehéz éjszakái

Kedden négytől sportnap volt az ovi udvarán, közös tornával kezdtünk, aztán csoportonként ügyességi feladatokban teljesítettünk a gyerekekkel együtt. Otthon megszeretgettünk a nyúlfiat, aztán amit kicsit elviselhetővé enyhült a meleg, kimentünk a Bregyóba kipróbálni a rekortán futópályát.
A gyerekeknek vittünk görkorit, bicót, jól elvoltak a beton kosárlabdapályán. Panni és Dorka futottak is két-két hatszázas kört, Lili is bevállalt egyet. Én is lenyomtam három kilométert, a lábamban még lett volna, fejben vagyok gyenge.
Fél kilencre értünk haza, fürdés, mese és iszonyat meleg a hálókban. Pedig tett fel Attila plusz árnyékolót kívülre is a tetőablakra, de nagyon felmelegszik napközben a szoba. Tizenegyig kínlódtak a csajok az elalvással, és utána is óránként keltek inni, így nem túl fitten ébredtem ötkor, hogy gyümölcsállatokat gyártsak az egészségnapra. az már csak az oviban derült ki, hogy zöldségállatok kellettek volna.

Szerdán okoskodó után Füredre rohantunk. Lili kezelése után lementünk a partra is, nekem túl hideg volt még a víz, de a  lányok pacsáltak kicsit, bár ők is több időt töltöttek a homokban henteregve. Fél tízre sikerült hazaérnünk, egy gyors zuhanyozással megszabadítottam őket fél-fél kiló homoktól, aztán mentünk fel, de baromi meleg volt.

Panka viszonylag gyorsan kidőlt, de a nagyok még tizenegykor is csicseregtek, nevetgéltek.
Én is rosszul aludtam, rágódtam a csoportváltáson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése