2015. január 13., kedd

Lili

A legérzékenyebb, legzárkózottabb, legfélénkebb a három csaj közül. Aki külsőleg legkevésbé, belsőleg leginkább hasonlít rám. Tükröt tart folyamatosan. Akit talán a legnehezebb feladat nevelni/ terelgetni, mert magát nehezen neveli az ember :-)
Kicsit művész lélek, nagyon szépen rajzol, ezt sajnos nem tőlem örökölte, talán az apai nagyapám volt ilyen ügyes kezű.
Parázsfuvolácska az Erkel színházban, ahogy Lili látta

Nagyon jót tett neki a suli, sokat nyílt, itthon is beszédesebb lett, szívesen mesél. Sőt ha a két nagyszájú belebeszél, már rájuk is szól, hogy most ő van soron :-)
Nagyon jó kis csajbandát alakítottak ki a suliban, örülök neki.
Az iskolában nagyon igényes  a munkájára, szorgalmas, lelkiismeretes. Szereti is az iskolát és Dóri nénit. Tiszta lelki beteg volt, hogy a múlt héten beteg lett a tanító nénije. Hétvégén már mondogatta, hogy ő nem is megy, csak akkor, ha Dóri néni is jön. Vasárnap mondtam neki, hogy rajzoljon valamit, és bedobjuk a postaládába, szerencsére nem messze lakik tőlünk Dóri néni. Tegnap aztán ragyogva mesélte itthon, hogy nagy örömet szerzett a rajzával és hogy Dóri néni azt mondta, hogy attól gyógyult meg.
Még sok-sok ilyen pedagógus kellene a gyermekeink mellé!
A haja nagyon szépen nő, ezért egyre kiegyensúlyozottabb, vagy egyre kiegyensúlyozottabb, ezért nagyon szépen nő a haja. Nagy megnyugvás ez nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése