2014. november 1., szombat

Őszi szünet

Könnyű az embernek, ha két csapat aktív nagyszülő áll a gyerekei rendelkezésére. Hétfőn Apuék tárt karokkal várták a törpöket, délelőtt a városban sétáltak, délután koriedzésre vitték őket.
Kedden a Koronás Parkban voltak, délután Ildiékkel mentünk az usziba, aztán Panka kérésére a Másikmamánál aludtak. Szerda délután mentünk értük, egész nap varrtak, játszótereztek, nyúzták a mamát.
Csütörtökön a Kenguru játszóházba mentek, Anyu még csúszdázott is velük :-). A két és fél óra őrjöngés után délután még lenyomtak egy kemény úszóedzést is. Tényleg szuper volt, nem volt nagy tömeg, nem jött utánuk senki, így kicsit még rá is húztak. Jó sokat voltak a mély vízben, ahol nem lehet sumákolni. Panka is szépen dolgozott, még háton is felfeküdt a vízre. A végén még megtanul úszni :-)Este még a tököket is kifaragtuk. Panka nagyon vicces volt, mert rettegett tőle, hogy hozzáér a tök belsejéhez, így egyenként szedte a magokat a kanállal. Megsütöttük a tökmagot is, finom lett.









Pénteken a temetőkben jártak délelőtt és a Marikánál ebédeltek. Délután Velencére mentünk Tökös mulatságba, ami sajnos nem volt olyan jó, ahogy vártuk, hatalmas tömeg volt, mire odaértünk minden elfogyott, nem volt füzet a pecsétek begyűjtéséhez és a feladatok elvégzéséhez, üveg a lámpáskészítéshez, a lányoknak nem volt kedve a táncházban táncolni, szóval jobban jártunk volna, ha otthon maradunk.

A cukorkagyűjtést nagyon élvezték azért. Este vacsi után kaptak egy zacskó pókháló és denevér formájú chipset. Panka alaposan bekajált belőle. Majd közölte: ANYA, ETTŐL A SOK CSIPTŐL...CSIPESZTŐL MINDJÁRT ROHAMOT KAPOK!
Szombaton sokat segítettek a takarításban, felmosták az egész lakást. Megsütöttük a pénteken begyúrt kekszeket, tanultunk egy kicsit a nagyokkal. Apu almás-pite tortájához feldaraboltak két kiló almát.



Délben megköszöntöttük az Aput, szülinapja alkalmából.
Holnap lovacskázunk. Suli még hétfőn sem lesz, továbbképzés miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése