2014. április 28., hétfő

Áron és Emma 1 évesek








Fel kell jegyeznem, hogy reggel 7:22-ig aludtak a gyerekeim, ez nagy szó, mert mostanában fél hét körül keltek rendszeresen azon az egyetlen napon is, amikor pihenhetnénk kicsit tovább. Így én is viszonylag frissen indultam neki a napnak, bár mostanában úgy érzem, hogy két napot simán végig tudnék aludni egyfolytában. Délelőtt nyuszizással és játékkal telt, aztán készülődtek a csajok a lovardába. Anyuékkal mentek, így kicsit össze tudtam kapni a lakást. Attila szüleinél ebédeltünk, aztán hazajöttünk átöltözni, hogy ne lovas cuccban menjünk babalátogatóba. Nagyon régen láttuk már az ikreket, hatalmasat nőttek azóta. A lányok kb. negyed óra babanézegetés után elkezdtek inkább a bébijátékokkal játszani. A kicsiknek nagyon tetszett a játszóasztal, ami még a lányoké volt és ebben a korban kezdték el használni. Ajándékba kicsit nagyobbaknak való játékot vittünk, Duplo-t, mert igaz, hogy másfél éves kortól van, de nem akartam hatszázadik babajátékot vinni. Olyan hamar belenőnek. Nagyon kis barátságosak voltak és olyan nagynak látszottak a mieink mellettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése