2014. február 26., szerda

Utolsó lepkés farsang

Úgy szeretnék valami jót írni róla, de nem nagyon tudok. Egyáltalán nem volt jó hangulat, mire mindenki felöltözött, bevonult, bemutatkozott és elkezdődött a tánc, addigra már menni is kellett a szülőknek. Lili sírva fakadt, eddig egy évben sem csinált ilyet, de most nem akarta, hogy eljöjjek. Bemutatkozni sem volt hajlandó, nem is érezte jól magát egyáltalán, zavarban volt, idegesítette a tömeg. Borzasztó is volt a kis csoportszobában nyomorgó rengeteg szülő/nagyszülő. Semmi hangulata nem volt az egésznek, nagyon rossz érzéssel jöttünk el végül és még a lányokat is szomorúan hagytuk ott. Ráadásul, mivel az egész oviban egyszerre volt a farsang, Panka sem volt hajlandó a saját csoportjába menni, egyszer benéztünk ugyan a Nyusziba, de ott maradni nem akart.

Merida, a bátortalan



Dorka, mint Rainbow Dash



Panka Csingilingként


Este, itthon egymás jelmezét is felpróbálták


Alvásidőben Pankánál voltunk fogadóórán. Megtudtuk, hogy jól eszik, van már pár kislány, akivel játszik, néha elég makacs, jókat alszik, többször rá kell szólni, mert térdel az asztalnál. (Anyósoméknál és Anyuéknál nem éri fel az asztalt, csak úgy) Amin meglepődtünk az az, hogy szívesen beáll a közös játékokba, versel/mondókázik, de ha kiválasztják pl. a kör közepére nem áll be. Cserébe az egyik legügyesebb rajzos a csoportban. 
Délután még Okoskodóra vittük a nagyokat, előtte sétáltunk egyet a városban, Pankával közben is. Márti szerint ügyesen dolgoznak, Lili kicsit csendesebb, ami ugye nem lep meg senkit nálunk. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése