2014. február 9., vasárnap

Szombatunk


Az első korcsolyaórám :-) Gondoltam, ha már a gyerekek úgyis a jégen vannak, kihasználom az időt és nem csak állok a palánk mellett, hanem mozgok egy kicsit én is. Mivel utoljára kb. 23-24 éve volt a lábon kori, akkor is iskolai tornaóra keretein belül, három célom volt.
1. életben maradni
2. talpon maradni
3. ha esetleg az első kettő már jól megy, akkor haladni a jégen

Mindhárom pontot teljesítettem, bár korcsolyázásnak még nem nevezném a dolgot, de haladok a jégen. A lányok annyira meg voltak elégedve velem, hogy Dorka a végén még matricát is választott nekem :-)
Panyóka is felmerészkedett a jégre, bár ez komoly feladatot ró az oktatókra, mert elengedni nem nagyon lehet.







 Pénteken délután megérkezett Eszti is Sophie-val, itt lesznek pár napot. Így délelőtt a lányok játszottak kicsit anyuéknál, délután pedig táncházba mentünk. Farsangi táncház volt, ezért jelmezben mentünk. Rengeteg gyerek volt, alig fértek el.

Na, ki megy ki elsőként dobolni?

Miklós tartotta, jó volt a hangulat.

Megküzdött egymással Cibere vajda és Konc király csapata

Tánc

Nem az idei ovis jelmezeket vettük fel, mert Lilinek csak holnap lesz az első ruhapróbája, és nem akartam, hogy szomorú legyen, meg azt sem, hogy a többiek idő előtt szétnyúzzák a sajátjukat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése