2023. szeptember 30., szombat

Crazy

 saturday

Gyerekek hétre mentek jégre, fél tízkor felkapom őket, kettőt kiteszek a Köfémben főpróbán, Dorka jön haza velem, átvedlik futó cuccba és irány Tihany.

Délben rajtol 5069-es rajtszámmal, 5 km-en. Reggel regisztráltuk a Millió Lépés programban, így mától már gyűjti az osztályának a lépéseket.

Aztán rohanunk haza, hogy négyig még átszellemülhessen Matulássá.

Nekünk az esti előadásra van jegyünk, addig megpróbálom kicsit rendbe rántani a lakást.

Suliban egészen jó hónapot zártak, mindenki ügyeskedett. Azt nem mondom, hogy túl sokat alszanak, de egyelőre bírják.

Hétfőn Tópartis szülői lesz, szerdán meg koris versenyzői, beindul az élet.

Múlt héten elkezdtem Muncholni, bár úgy veszem észre, hogy Fehérváron egyelőre nem sok minden van, vagy állandóan az alkalmazáson kellene lógni, hogy az ember le tudjon csapni erre-arra.

Süti fronton jó a tapasztalat. 


Beléptem facen egy tízórai dobozos csoportba is, mert állandó kínlódás a kaja pakolás. Elég energiát adjon, főleg edzős napokon, meg is egyék és az sem baj, ha viszonylag egészséges. A csoport hasznos, már lestem is el pár ötletet.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése