2023. május 29., hétfő

„visiting coach”

 Nagyon jól érezték magukat a csajok három napig, jól működő kis négyes voltak és Zsófi kísérte őket, akit meg nagyon szeretnek, szóval külön öröm volt.


Kemény napok voltak azért, mert a hetes vonattal mentek, kilenckor már jégen álltak (mondjuk első nap Pascal nem ért oda, mert késett a gépe), sokat tanultak, új feladatokat kaptak. Erőnléti edzések is más dimenzióban folynak kicsit mint itthon, konditermes erősítés is volt a programban. Jó lehetőség volt ez nekik tanulás szempontjából is, és hat óra plusz jeget is jelentett a héten. Láthatták, hogy máshol hogyan működnek a dolgok, mit lehet esetleg átültetni az itthoni gyakorlatba és hogy keményen kell majd dolgozni a következő szezonban és már nyáron is. Erre vonatkozólag vannak terveink, hogy úgy tudják kezdeni a tábort, hogy erősek és edzettek legyenek.

Hétfőn 18:20-ra értek haza, Dorka még kijött Pannival a görkoris edzésre is, bár ők felmentést kaptak, azt mondta, annyira nem fáradt el. 

Keddre már azért ő is kipurcant kicsit, ez volt a leghosszabb napjuk. Szerdán Attila háromnegyed kettőkör várta őket a sportcentrum mellett. Itthon gyorsan füdött, megmosta a haját is, majdnem oda is értünk a próba kezdetére, nem késett sokat. Ő az alt szólamvezető, szóval fontos volt a jelenléte. A koncert kint volt a parton, szegények jó nagy szélben énekeltek, Panka fázott is.

A Tópartis bandának már csak csütörtökön volt suli, pénteken pihenhettek. Dorka mondjuk magán ének órára ment fél egyre, mert neki nem fért bele a szokott időpontban és itt tudta pótolni. 

Pénteken délután Dorkával és Pannival voltunk vásárolni, fel akarták frissíteni a nyári ruhatárukat. Szerencsére találtak is kedvükre való cuccokat.

Később családilag elbúcsúztunk Totyitól, elengedtük a Bányatónál. Fájt a szívünk, de már kicsi volt a helye a szobában, nagyott nőtt és hát mégiscsak vadkacsa. Nagy élet van most a tavon, reméljük megtalálja majd a párját.




Szombaton reggel hétkor már indultak a lányok Budapestre versenyző edzésre. Tizenegyre mentünk értük fel, akkor jöttek le a jégről, a száraz edzést most kihagyták, már folyt a próba a Köfémben. Háromkor és hatkor Rómeó és Júlia előadásuk volt. Mi a hatosra mentünk megnézni őket, ügyesek voltak. Utána vacsiztunk Petiékkel a Sempre-ben, finom volt, tizkor aztán kisöpörtek velünk :-)

Vasárnap mindenféle ppt-t kellett készíteni, Lilinek haladni kellene a növénygyűjteménnyel, Dorkának német szöveget kell megtanulni.

Este grilleztünk gyereknap alkalmából, jó idő volt és még a szúnyogok sem támadtak annyira.





Jó, hogy van még ez a hétfő, kicsit tudunk szusszani, bár délután már énekstúdió van nekik. Most sem unatkoztunk hétvégén :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése