2023. június 12., hétfő

CIÓ!

 Végre eljött az utolsó hét a suliban, nagyon ideje volt, mert a lányok már az utolsókat rúgják!

Dorka még ma matekból írt, de talán holnaptól már nincs semmi.

Bizonyítvány osztások június 20.

Június utolsó hetében elvileg szabadságon leszünk, megünnepeljük a szünetet.

Csajokkal pályáztunk májusban a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címre. Átalános iskolában 4,8-as tanulmányi átlag és országos versenyen első hat hely kell hozzá. Pénteken megérkeztek az oklevelek és kaptak két főre szóló vouchert az Atlétika Világbajnokság augusztus 20-i napjára.




Szombaton a kollégákkal Cegléden voltunk a laskafesztiválon és a Laska kicsit másként kategóriában elhoztuk a második helyet. Szuper kis nap volt, együtt voltunk, finomat főztünk és ezt még díjazták is.



Nekem is befejeződött a félév a suliban, még nem tudom milyen eredménnyel, mert nem nem javították kis a múlt héten írt dolgozatot és a beadandók eredményét sem kaptuk még meg. Nyáron nekem is lesz egy kis szusszanás, szeptemberben folytatjuk.

Edzés is már csak a héten van a csajoknak. Után mindenki saját vérmérsékelete szerint edz. Dorka kedden és csütörtökön csatlakozni fog a Székesfehérvári Futók Köréhez. 

17-én megyünk Dorkával és Attilával egy Balaton keleti kört tekerni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése