2015. április 11., szombat

Mini gyereknap

Szombaton délelőtt suliban voltam, délutánra gyerekes programot terveztem a csajokkal. Sikerült kicsit bepótolnunk a húsvétkor elmaradt csavargást, ha csak itt a városban is.




Eredetileg fagyizni indultunk, aztán a csajok meglátták a kis vonatot a belvárosban, ami éppen annyit várt még, hogy felszálljunk, aztán már zötyögtünk is.







A vonat a Koronás park mellett halad el, így adott volt a következő programpont, de előtte még megejtettük a fagyizást is.


Közben kiderült, hogy ma van a párnacsata nap is, így meglestük. Kicsit sajnáltuk, hogy nem vittünk párnát, de nézni is jó volt és a végén ugráltak a tollban a lányok, akik alig várták, hogy szakadjanak a párnák.







Ha már csajos nap, akkor vásárolni is kell valamit, így a lányok gazdagabbak lettek egy-egy napszemcsivel.
Elsétáltunk a Koronás Parkig, ahonnan a hat órai záráskor tettek ki bennünket. A lányok még bírták volna :-)








Jó kis nap volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése