2015. április 9., csütörtök

Mellettem a helyed

Sokan tudjátok, hogy tagja vagyok a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesületnek, amely önkéntes anyukákból áll és azt tűzte ki célul, hogy az utánunk jövőknek már könnyebb legyen. Több információval rendelkezzenek, magabiztosabbak legyenek, ki merjenek állni a gyerekeikért, jelen lehessenek a kisbabájuk mellett. Sajnos az utóbbi időben nem tudtam olyan aktív lenne az egyesületben, amennyire szerettem volna, de most ismét tudok vállalni egy kis részt a nagy munkából.

A KORE (Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület) önkéntes anyukái most azon dolgoznak, hogy Magyarországon is lehetőség legyen arra, hogy a szülők akár 24 órában is együtt lehessenek koraszülött babájukkal.
Ezek azok a babák, akiknek a legnagyobb szükségük lenne anyukájuk ölelő karjára, illatára, szívverésének hangjára.
Segítsen minket abban, hogy SOTE koraszülött intenzív osztályának személyzete elvégezhesse azt a tanfolyamot, ami az egész világon feltétele annak, hogy a küzdő babákat saját szüleik pelenkázhassák, fürdethessék, kenguru módszerrel összebújva egész nap együtt lehessenek!Ehhez 2.9 millió forintra van szükségünk.

Május 17-én én ezért futok majd.
Ha teheted kérlek támogasd a Jó Ügyet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése