2013. november 29., péntek

Kalandok Zenebóniában!

Jó volt. Nagyon!
Mindhárom csaj élvezte és végre találtunk egy olyan darabot, ami igazán Dorkának való. 45 perc és nem kell végig csendben ülni. Sőt! Kifejezetten kérik, hogy álljanak fel, mozogjanak, énekeljenek. Bevonják a gyerekeket az előadásba, segítségüket kérik a harmónia újrateremtésében a káosz után. És ők boldogan segítenek, még azok is, akik egyébként otthon fordítva csinálják. Ritmust tapsolnak, dalolnak, izgulnak és örülnek a boldog befejezésnek. Közben persze érdekes dolgokat is tanulnak a hangszerekről és a zenéről.
És mivel ma Burján Gabi volt Vonyiga, és őt ismertük korábbról, a csajok még hegedülhettek is, persze csak azok, akik közel mertek menni hozzá :-)


Előadás előtt sétáltunk egyet a városban, feltérképeztük a bódésort és kitaláltuk, hogy hol fogunk kürtőskalácsot enni a vasárnapi gyertyagyújtás előtt/után.

A Mekiben ebédeltünk, mert ez volt a gyerekek kívánsága, hazafelé még beléptünk az oviba is, mert Dorkának megígértem, hogy odaadhatja Ádinak az angyalt, amit tegnap készített neki. Lili is vitt Borkának. Panka is hozott egyet, de Zsófi, akinek oda akarta adni, hiányzott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése