2019. május 4., szombat

Pihi

A hétvégén nincs edzés egyik nap sem jégkorong tábor miatt, így van egy szusszanásnyi időnk. Reggel nem kellett volna korán kelni, természetesen a két nagy már hat húszkor kukorékolt. Megnéztünk egy koris filmet (Karácsony a kastélyban 2018), bár sok korcsolya nem volt benne. Délelőtt vásárolni voltunk, mert a lányok zsebét égette a karácsonyi, névnapi pénz és el kellett költeni :-). Eljutottunk a könyvtárba is úgy, hogy nem kellett rohanni, nyugodtan nézelődhettek.


Tervben van az agárdi Margaret Island koncert este és a börgöndi állatsimogató, mert érkezett alpakka és Lili újabban értük van oda. Nem tudom az időjárás mennyire lesz partner a hétvégén. Holnap megnézzük a Mia és a fehér oroszlánt a moziban a lányok kérésére.

Múlt héten láttuk az Az igazi csoda c. filmet velük, nagyon tetszett nekik is, jó sokszor meghatódtak, főleg Lili. Nekem legjobban az tetszett, hogy nem csak a főhős szemszögéből ismerjük meg a történetet, hanem a család, sőt a barátok is "megszólalnak".

Az elmúlt időszakban sem unatkoztunk, 29-én a kórussal énekeltek a nagyok, aztán musical próbájuk volt Orsival, nagyon lelkesek, mindenki készül a szólójára szorgalmasan és a közös dalokat is sokat gyakorolják. Ma úgy jöttünk a könyvtárból a kocsiig, hogy zengett a Gyermek volt minden óriás :-)

Tegnap is fellépett a felsős kórus, ezúttal a suliban, a nyugdíjas pedagógusoknak, utána egyéni próba Orsival, a péntekek mostanában az éneklésről szólnak. Nagyon komolyan tolják, ez volt a 16. fellépés az iskolaévben és még hátravan az iskolai évzáró koncert. Ez rengeteg dallamot és szöveget jelent, csodálom, hogy ennyi mindent fejben tudnak tartani.
Ehhez jönnek még a musical kurzus dalai. Dorka és Panni fellép május 17-én a szóló számmal az iskolai családi napon, Lili nehezebb darabot választott, még lesz vele munka, de gyűri rendesen.
Nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ennyi mindent csinálnak ilyen lelkesen, teljes odaadással.

Május elsején felvonultak a Szinkronkorcsolya szakosztállyal, aztán kimentünk Agárdra, hogy Panka a másik sportjának is hódoljon egy kicsit és utána még a tóra is kibicajoztunk, hogy meglátogassuk egy cseppet a Vitálosokat is. Csajok evezgettek is kicsit.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése